|
2005-ig visszamenőleg szedné be a kormány a különadót
origo.hu
2010. november 08., hétfő 16:19
Az állami és önkormányzati vezetőknek továbbra is kétmillió forinttól kellene különadót fizetniük, és a kormány támogatja azt a módosító javaslatot is, hogy ne az év elejétől, hanem 2005-től visszamenőleg legyen érvényes a törvény.
A kormány azt javasolja, hogy a nyugdíjba vonulókra ne vonatkozzon a 98 százalékos különadó, a közszolgálati dolgozók esetében pedig emeljék fel 3,5 millió forintra az összeghatárt - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn reggel az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülésén. A 98 százalékos különadót a kormány pontosított tervei szerint az állami és önkormányzati vezetőknek továbbra is kétmillió forinttól kellene megfizetniük. Ebbe az összegbe beleszámítana a szabadságmegváltás is, míg a közszolgálati dolgozók 3,5 millió forintos összeghatárába nem. A kormány támogatja azt a módosító javaslatot is, hogy ne az év elejétől, hanem 2005-től visszamenőleg legyen érvényes a törvény. Az állami alkalmazottak végkielégítését terhelő 98 százalékos különadóról szóló törvényt július 22-én fogadta el parlament. Az október 1-jén hatályba lépett törvény szerint október 31-ig kellett volna befizetni a különadót minden, ez év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió forint feletti része után.
A törvényt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette, az indoklás szerint azért, mert a törvény visszaható hatálya nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak. A döntés után Lázár János bejelentette, hogy módosítani kívánják az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt, hogy a testület ne dönthessen olyan kérdésekben - például adóügyekben -, amelyekben nem lehet népszavazást tartani.
Lázár János a múlt héten több szakszervezettel is tárgyalt a 98 százalékos különadó lehetséges módosításáról, és bejelentette, hogy mindenképpen változni fog a jogszabály. Lázár János módosított javaslata még hétfőn a parlament elé kerülhet.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyógyszeripar, különadó, richter gedeon, politikusok, végkielégítés, adóhatóság, parlament, ház, törvény, törvényjavaslat, költségvetés, országgyűlés, magyar nemzeti bank, szavazógépek, kopits györgy, költségvetési tanács, adó, áruházlánc, orbán, obama, GyurcsányFerenc, mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, lázár, rogán, kormány, átalakítás, titkosszolgálat, dohányzás, tiltás, cigaretta, telefonadó, percdíj, közmunka, önkormányzat, gazdálkodás, Varga Norman, London, olimpia, futás, maraton, zp, nyitás, engedély, tankcsapda, tétényi éva, esztergom, testület, fidesz, termál, államosítás, holding, fürdő, bölcsőde, díj, gondozás, kormányőr, taxi, lövöldözés, bíróság, pénzügyi tranzakció, átutalás, számlavezetés, orbán viktor, diplomamunka,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|