Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
2013-ra készülhet el az M43-as autópálya az országhatárig
MTI
2011. június 30., csütörtök 13:15
Az M43-as autópálya Makótól az országhatárig tartó szakasza 2013 májusára készülhet el; már folyik a sztrádaépítés előkészítése, ennek több mint 3,4 milliárd forintos költségét zömében uniós forrásból fedezik - tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. csütörtökön az MTI-t.

A 23,1 kilométeres Makótól Nagylakig tartó autópálya építéséhez már rendelkezésre állnak a jogerős építési és hatósági engedélyek, elkészült az engedélyezési tervdokumentáció, az örökségvédelmi és környezeti hatástanulmány, valamint elvégezték a tervellenőrzési feladatokat és a szükség szerinti tervfelülvizsgálatot - áll a cég közleményében.

Most készül a megvalósíthatósági tanulmány, az UTIBER Kft. a kiviteli tervek előkészítését végzi, és már folyik a terület régészeti feltárása. A beruházás befejeztével lényegesen gyorsabban és biztonságosabban, gyorsforgalmi úton érhető el a magyar-román határ. A térség forgalmi helyzete javul, az országhatárra tartó és az onnan érkező jelentős nehézgépjármű-forgalom is ezen az útszakaszon halad majd - idézte a közlemény Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetőjét.

A fejlesztés az Európai Unió támogatásával valósul meg. A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív Programon belül több mint bruttó 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Kohéziós Alap adja.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier