|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
300 forint mire elég?
NapiászOnline/Valner Marietta 2011. június 21., kedd 15:20
Jelen pillanatban egy fél vekni kenyér, zsír és a kertből szedett néhány darab gyümölcs áll a konyhapulton. A pénztárcájában háromszáz forint, munkát keres, de nem talál sem ő, sem a legnagyobb fia. Végeláthatatlan küzdéssel, rengeteg áldozattal az első osztályos kislánya már jól van, ám az életét és házasságát teljesen fölemésztette a kölcsönök visszafizetése, amit a mai napig törleszt. Vagyis törlesztene, ha lenne miből...
Csupán néhány nappal ezelőtt vesztette el az utolsó esélyét is, hogy fizetni tudja a még mindig fennálló, több mint hat és fél millió forintos jelzáloghitelt. M. Andrásnak ugyanis múlt hét pénteken mondtak fel a Samsung gyárban gazdasági okokra hivatkozva. Jelenleg háromszáz forint áll a rendelkezésére, egy fél vekni kenyér, a szomszédoktól kapott zsír és néhány darab gyümölcs, amit a fáról szedett, ám ez a számlákra és a kölcsönökre édes kevés. A történet azonban nem itt kezdődik. Nagyjából nyolc évvel ezelőtt M. András második felesége világra hozta harmadik gyermeküket, akinél a szülés után kiderült, Piere Robin szindrómás. (Piere Robin szindróma: A Piere Robin syndroma egy komplex arc fejlődési rendellenesség. A legalapvetőbb jellemzője az állkapocs csont fejlődésének zavara, miáltal az a megszokottnál többé-kevésbé hátrább áll, így az áll (hátrafelé) lecsapott. Ezen túlmenően azonban több funkcionális rendellenesség is társul hozzá: légzési nehezítettséget is okoz.) A szülők ezek után természetesen mindent megtettek, minden lehetőséget felkutattak, hogy gyermeküket a lehető legjobb kezekben tudhassák. Kórházról kórházra jártak, majd kiderült, a kislányt meg kell műteni. „Minden egyes étkezés előtt egy gyomorszondát kellett betenni neki. 10 hónapos korában reflux-szal műtötték és ezután már szerencsére rendesen tudott enni. Mivel több gyermekem is van, tisztában vagyok azzal, hogy mikor kell elkezdenie mászni, járni egy babának. 13-14 hónapos korában kiderült, hogy mozgáskoordinációs problémái is vannak a kislánynak, lazák az izmai. A Pető Intézetben kötöttünk ki, ahol megtanítottak minket szülőket arra, hogyan kell foglalkozni ezzel a betegséggel, de csak a Dévényi Alapítvány segítségével tudtuk olyan speciális tornákra, masszőrökhöz járatni, amelyek végül valóban hatásosak voltak. A szájzárja ugyan megmaradt, az alsó állkapcsa áll máshogy, de teljes életet tud élni.” – mesélte a 45 éves apuka a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy kislányát szerencsére rendes iskolába tudja járatni, aki az első osztályt kizárólag jeles eredményekkel végezte el. A sok gyógykezelés, gyógyszer, kivizsgálás azonban még akkor is költséges dolog, ha a Társadalom Biztosítás egy részét állja – ezt a kisgyermekes, aggódó szülők tudják talán a legjobban, akik bármit képesek föláldozni csak azért, hogy gyermeküket egészségesnek tudják. M. András és akkori felesége első körben jelzálogkölcsönöket vett föl, amit mindig törlesztettek, éppen ezért sikerült azt mindig megújítani. A férj mindeközben egy hipermarket árufeltöltőjeként dolgozott, de egy kis idő elteltével munkanélküli lett. Két évig nem foglalkoztatta őt senki, ezért elvégzett egy targoncakezelői tanfolyamot, ezután pedig a Samsung gyárban kapott állást, sajnos átlagban csupán 70-80 ezer forintos havi fizetéssel. A család már sem anyagilag, sem idegileg nem bírta a megpróbáltatásokat, hiszen a tartozások csak gyűltek és gyűltek. Volt felesége éppen két hete költözött el a tápiógyörgyei családi otthonból albérletbe, három közös gyermekükkel együtt. „Most a legnagyobb, első házasságomból született húsz éves fiammal lakom együtt, de ő sem talál munkát. Mindketten el vagyunk keseredve, pedig minden követ megmozgatunk: voltunk a munkanélküli hivatalban, küldözgetjük az önéletrajzunkat, de többet már nem tudok tenni. Már minden eladtunk, amit el lehetett, élő rokonok pedig nincsenek. Egy-két nap és kikapcsolják az áramot, az összes élelmiszerünk pedig nem elég arra, hogy akár egy napig is kihúzzuk.” – mesélte könnyeivel küszködve az apa, aki nem csak idegileg rokkant bele az elmúlt évek viszontagságaiba, de második házassága is tönkrement és a gyermekei is megérezték a nélkülözést. A NapiászOnline tisztában van azzal, hogy nem tud mindenkin segíteni, most mégis arra kéri olvasóit, lágyuljon meg a szívük. Mindenféle segítséget és felajánlást szívesen és nagy köszönettel fogadunk a media@napiaszonline.hu e-mail címre, amit azonnal továbbítunk M. András felé.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
lakás, Budapest, ingatlan, projekt, devizapiac, Orbán Viktor, hitel, bank, döntés, árfolyam, pszaf, fizetés, tőzsde, auto, hitelek, gazdasag, Lakáshitel, JavulóHelyzet, állam, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, ócsa, devizahitel, lakópark, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, árverés, adós, gyurcsány, szakdolgozat, plágium, Spanyolország, hitelminősítés, leminősítés, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, mezőtúr, gyilkosság, életfogytiglan, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, Anne Hathaway, Nyomorultak, fogyókúra, Hugh Jackman, update, norbi, jótékony, család, kampány, Danny Blue, Elmebaj, show, mentalista, romlott hús, dunakeszi, húsüzem, bezárás, bérlés, csőd, állam, Colin Farrell, forgatás, Philadelphia, bkv, adósság,
|
|