Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
35 halott, 128 sérült a moszkvai robbantásban
MTI
2011. január 25., kedd 08:50
A moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfő délután elkövetett öngyilkos merénylet áldozatairól kedd reggel is eltérő adatokat közöltek az orosz hatóságok.

Biztosnak annyi látszik, hogy a halálos áldozatok száma 35, és a kórházba szállítottak közül három van életveszélyes állapotban. Lapértesülés szerint a halálos áldozatok között hat külföldit azonosítottak kedd reggelig: egy németet, két britet, valamint három közép-ázsiai köztársaság egy-egy állampolgárát. A sérültek száma a különböző főhatóságok eltérő adatai szerint 130-180, a kórházba szállítottaké 68-110 között van.

Értesülések szerint a titkosszolgálatoknak volt információja egy készülő merényletről, s a lapokból az derül ki, hogy a szélsőségesek ellen a nyilvánosságra hozott küzdelmen kívül kiterjedt titkos háború folyik.

Nem hivatalos közlés szerint a mintegy 5-7 kilogramm trotilnak megfelelő robbanóerejű pokolgépet szögekkel és fémdarabkákkal töltötték meg, hogy a robbanás minél több sérülést okozzon. Első feltételezések szerint kaukázusiak követték el a robbantást. A gyanú kézenfekvő, mert a legtöbb oroszországi merényletet valóban kaukázusiak hajtották végre az utóbbi időben, de egyelőre semmilyen adat nem erősíti meg a feltételezést. Tatyjana Golikova egészségügyi miniszter újságíróknak elmondta: a sérülések között különösen sok a csonttörés, a légnyomás okozta károsodás és a füstmérgezés.

A merényletet követően minden orosz repülőtéren totális ellenőrzést rendeltek el. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy a bejáratoknál, ahol detektoros kapuk eddig is álltak, de többnyire nem használták, most minden egyes utasnak át kell mennie a kapun és be kell mutatnia, szükség esetén ki kell nyitnia poggyászát. Ennek következtében Domogyedovón hosszú sorok alakultak ki a bejáratoknál és tülekedés kezdődött, a bejáratnál való ellenőrzéssel ezért hamar felhagytak.

Domogyedovo, amely Moszkva és Oroszország legnagyobb repülőtere hétfő este már teljes kapacitással működött. A gépek menetrendszerűen szálltak fel és érkeztek Közvetlenül a moszkvai idő szerint 16.32-kor történt merénylet után néhány gépet a másik két nagy moszkvai repülőtérre irányítottak át, de nem egész fél óra múlva Domogyedovo már fogadott és indított gépeket, lévén több le- és felszálló pályája. Egyedül a német Lufthansa egyik gépe nem kívánt leszállni a repülőtéren. Az esti órákban csak a nemzetközi érkezési terminál csarnoka volt lezárva, ahol az érkező utasokat várják máskor, s ahol a robbanás történt.

Eddigi hozzászólások:
 Kovács Liliána Zsuzsanna - 2011-01-25 08:56:46
  Remélem Mo-on nem lesz ilyen!!!!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier