|
400 milliót csenget ki a Generali a MÁV csődje miatt
MTI
2009. oktober 27., kedd 12:21
A Generali Biztosító a MÁV ÁBE csődje kapcsán 400 millió forintot fizetett ki azoknak az ügyfeleinek, akiknek MÁV-os biztosított okozott kárt, és a casco biztosítása a Generalinál volt - mondta Ilics László vezérigazgató-helyettes kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Ezen túl 600 millió forintot kell betennie a Generalinak a nemzetközi károk fedezésére a közös kasszába - számolt be a vezérigazgató-helyettes.
A Generali azzal számol, hogy a hét végén induló, idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban 100 ezer feletti új szerződést köt, és nagyjából ugyanennyi szűnik meg. Azt várják, hogy az évközi kötések 20 százalékkal nőnek. A Generali a kgfb piac 13 százalékával rendelkezik, az Allinz mögött a második helyen áll.
A Generali Biztosító felmérése szerint az autós ügyfelek 60 százaléka az interneten, míg 38 százalékuk a biztosítók honlapjain tájékozódik a kgfb díjakról. A választásnál már nem csak a díj számít, a megbízhatóságot 26 százalék, a biztosító ismertségét pedig 20 százalék tartotta fontosnak.
A Generali Biztosító novembertől indítja új értékesítési csatornaként a direkt eladást - mondta Ilics László. A Generali Direct nem konkurenciája a Genertelnek, a Generali Biztosító direkt biztosítójának, amely csak interneten keresztül, viszont saját termékeket értékesít. A Genertel eddig 3 milliárd forint tőkepótlást kapott a Generalitól, és várhatóan 2010-ben már nullszaldós lesz - mondta Ilics László.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
yahoo, vezérigazgató, lemondott, balaton, üdülés, nyár, szezon, MÁV, novat, ünnepi menetrend, hosszú hétvége, máv, miniszteri biztos, átalakítás, nógrád, járat, vonat, dallas, kosárlabda, vereség, csata, volán, kevesebb, busz, magyar eper, átverés, import eper, CBA, AUCHAN, orbán viktor, diplomamunka, bkv, kábellopás, tolvaj, óra, hajnal, alvás, Iszak Eszter, delfin, Karib, nyaralás, utazási kedvezmény, családtag, arcképes, járatritkítás, elbocsájtás, cseh elnök, töltőtoll, lopás, kim, cattrall, sárkány, herend, porcelán, szülés, hálapénz, nőgyógyász, szülésznő, loplás, rablás, festmény, csontváry, csalás, biztosítás, pénz, NATO, fizeté, tartozás, Magyarország, Honvédség, luxus, síparadicsom, swarovski, szíven szúrta, Vzesprém, nyugdíjbiztosító, BKV, szakszervezet, kollektív szerződés, juttatás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|