|
4-es metró: Hűtlen kezelés!
MTI
2010. június 04., péntek 13:47
Már tavaly decemberben elkezdték vizsgálni a beruházás körülményeit
Hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a 4-es metró beruházásával összefüggésben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A 4-es metró építésének aktuális negyedéves jelentéséből - amelyet a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön tárgyalt - kiderült: a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya vizsgálja a 4-es metró szerelvényeinek beszerzését. Az MTI írásos megkeresésére a BRFK pénteken azt közölte: tavaly december 2-án tett feljelentést az ügyészsége egy korábbi országgyűlési képviselő a 4-es metró építése kapcsán. A Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást, amelynek lefolytatásával a BRFK-t bízta meg.
- A december óta eltelt idő alatt a nyomozók megkereséssel éltek a Fővárosi Önkormányzat, a tervező és a kivitelező cégek irányába, több, az építkezéssel kapcsolatos dokumentáció beszerzése céljából - írta válaszában a rendőrség, hozzátéve, hogy megkezdődtek a tanúkihallgatások, illetve több szakértőt is kirendeltek. A nyomozás sikere érdekében a BRFK további információkat nem közölt.
A metrójelentés szerint 2010 márciusában a BRFK-tól két megkeresés érkezett a DBR Metró Projekt Igazgatósághoz: az egyik a metrószerelvények beszerzéséről, az Eurometro Kft. Projektvezetési Tanácsadói Szolgáltatások szerződéséről, illetve a jelenleg foglalkoztatott vállalkozókról kért bővebb tájékoztatást, a másik az állomások belső beépítése tárgyú közbeszerzési eljárás teljes iratanyagát kérte be.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
metró, tarlós, 2014, építés, csúszás, Keleti, átépítés, metro, várszegi gyula, bkv, dugódíj, BKK, 4-es metró, négyes, tarlós istván, Tarlós, pénz, polgármester, fidesz, moszkva tér, árvíz, metróberuházás, kifizetes, milliard, ketszer, 4, BKV, szerelveny, gyakorlas, 4-es metro, furopajzs, Metró4SzentGellértTérFúrópajzs, SzabadságHídFelújításVége, 4MetróExkluzívTárlatBocskaiMegálló, DemszkyGábor, BME, épületveszély, TarlósIstván,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|