|
5,7 milliárd forintot csoportosít át az egészségügyi tárca
MTI
2008. augusztus 02., szombat 07:00
Az egészségügyi tárca 5,7 milliárd forintot csoportosít át az Egészségbiztosítási Alap év végére várható maradványából - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Elmondta, ez az év végére várható maradvány kicsit több mint a fele. Hozzátette: a döntés előtt elemezték az első félév tapasztalatait, figyelembe véve a vizitdíj megszüntetéséből adódó többletkiadásokat és az Alkotmánybíróság döntése miatti bevételkiesést. A többletet szeptember elsejétől kaphatják meg a különböző intézmények.
Székely Tamás tájékoztatása szerint 270 millió forintot kap a mentőszolgálat és több más betegszállító szervezet az üzemanyagárak emelkedésének kompenzálására, valamint 15-20 százalékkal növelik a kistelepüléseken működő háziorvosi ügyeletek díjazását.
Közölte, módosítják a rehabilitációs fekvőbeteg-ellátások szakmai szorzóit és 25 százalékkal emelik az egynapos ellátás éves teljesítményvolumen-korlátját (tvk).
Hangsúlyozta: szeretné, ha rövidebbek lennének a várólisták, ezért a súlyponti kórházaknak egyszeri alkalommal kiegészítő tvk-t biztosítanak.
Székely Tamás kitért arra, hogy - a háziorvosi rendszer után - szeptembertől a járó- és a fekvőbeteg-ellátásban is bevezetik a jogviszony-ellenőrzés díjazását.
Kérdésre válaszolva az egri kórházban kialakult helyzetről azt mondta: a Hospinvestnek legkésőbb augusztus 18-ig be kell nyújtania a működésiengedély-kérelmet az ÁNTSZ-hez, amely harminc nap alatt ellenőrzi, hogy valóban minden feltétel adott-e ahhoz, hogy a cég átvegye az intézményt. Megjegyezte, mivel mindkét fél, a kórházvédők és a Hospinvest is azt állítja, hogy a birtokában van a megfelelő számú aláírás, máshogy nem lehet megtudni, kinek van igaza.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
zombi, idősotthon, geréb, kegyelem, áder, köztársasági elnök, ORFK, ellenőrzés, bírság, egészségügyi-doboz, egészségügy, orvos, sztrájk, allergia, beteg, tavasz, virágzás, fák, egészségügyi béremelés, háziorvosok, Marcali, gyermekosztály, általános béremelés, orvosok, Kozsó, fogyókúra, agyvérzés, cukorbetegség, kórházi ágy, csökkentés, városi kórház, államosítás, háziorvos, béremelés, ápoló, levegő, szmog, figyelmeztetés, börtön, kórház, rendelet, kórházszövetség, várólista, fizetős beteg, operáció, betegbiztosítás, milliárdok, takarítócégek, csőd, kifizetés, túlmunka, önkéntes, chipsadó, egészségügyi dolgozók, bérkiegészítés, szarvasmarha, export, csalás, Törökország,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|