|
6,7 százalékkal esett vissza a GDP
MTI
2009. június 09., kedd 10:57
A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében 6,7 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 6,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden részletes adatai alapján. A kiigazítatlan adat szerint a GDP 6,7 százalékkal esett vissza. Az első három hónapban a GDP szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 2,5 százalékkal maradt el a tavaly utolsó negyedévitől. A GDP tavaly a negyedik negyedévben 2,5 százalékkal volt alacsonyabb, naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A GDP 2008 egészében 0,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a tavalyi év első negyedévében a gazdasági növekedés 1,8 százalék volt éves bázison. A bruttó hazai termék (GDP) 2007-ben 1,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) hozzáadott értéke 14,6 százalékkal csökkent. Ezen belül a mezőgazdaság teljesítménye 9,8 százalékkal, az ipar hozzáadott értéke pedig 17,6 százalékkal csökkent, elsősorban az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkező 20,5 százalékos visszaesés következtében. Az építő-ipar hozzáadott értéke, kisebb mértékű, 4,2 százalékos csökkenést mutat alapvetően az egyéb építmények építésének termelésbővülése miatt, a metróépítésnek és az útépítési munkák eredményeként.
A GDP felhasználási oldalán a háztartások végső fogyasztása 5,9 százalékkal csökkent 2009 I. negyedévében, a háztartások fogyasztási kiadása jelentősebb, 7,3 százalékos csökkenésének következtében.
Folytatódott a nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmának erőteljes visszaesése is. Az export 18,6 százalékkal, az import 22 százalékkal csökkent. Az áruforgalom exportja 21,7 százalékkal, importja pedig 25 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a szolgáltatások exportja 1,5 százalékkal nőtt, miközben importja 2,4 százalékkal mérséklődött, elsősorban az idegenforgalom mindkét irányban mért növekedésének hatására.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, WHO, népesség, öregedés, milliárdos, gazdag, üzlet, mercedes, autó, gyártás, kecskemét, Magyar Honvédség, honvédelem, költségvetés, válság, útdíj, bkv, vállalkozás, 2012, Kereskedelmi és Iparkamara, nyugdíj, korkedvezmény, megszűnik, kormány, matolcsy, államháztartás, hiány, büdzsé, parlament, kamat, kamattartás, elemzők, emelkedés, ATM, pénzfelvétel, gazdaság, GDP, elektronikus fizetés, kormány, stabilitási tartalék, jelentés, terv, szabadság, adósság, államadósság, magán-nyugdíjpénztár, vizsgálat, Mol, OTP, vita, alkotmány, képviselő, hőhullám, időjárás, víz, kutatás, gdp, becslés, forint, euró, pénz, árfolyam, okostelefon, mobiltelefon, telefon, technika, portugalia, sztrajk, benzinár, csökkenés, dízel, gázolaj, ár, tankolás, üzemanyag,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|