|
70 ezer fogyasztóval bonthat szerződést a Fővárosi Vízművek
FH
2010. február 19., péntek 09:26
Budapesten 120-140 ezer háztartásban kellene lecserélni a vízórákat. Közülük 65-70 ezer fogyasztót fenyeget az, hogy szerződést bont velük a vízmű. Ők ugyanis évek óta nem cseréltek mérőt, annak ellenére, hogy többször is felszólították őket.
A szerződésbontás nem azt jelenti, hogy elzárják a vizet, hanem azt, hogy átalánydíjat kell fizetnie a fogyasztónak. A mérőórákat hatévente kell lecserélni. A szerelést elvileg bárki elvégezheti, de a vízművek csupán három cég hitelesítését fogadja el. Egy szerelő néhány perc alatt kicseréli a régi vízórát egy újra. Fotó is készít róla, hiszen ezzel és a többoldalas nyomtatványokkal dokumentálják, hogy szabályosan elvégezték a munkát.
Viszont ebben az esetben ki kell hívni azt a céget, amely a vízmű megbízásából a műszaki alkalmasságot ellenőrzi, a végső plombát felteszi, hogy ne lehessen manipulálni a mérőt. Így viszont többe kerülhet a csere, mintha a vízmű által akkreditált három cég egyike szerelné át az órát. A lakások mérőórái mellett, a társasházak fővízóráját is négyévente le kell cserélni, igaz, ezt a vízművek saját költségén végezteti.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
zombi, idősotthon, betörés, Budapest, lakásfeltörés, étterem, kiégett, XXII. kerület, szobor, bontás, Kossuth tér, vidámpark, bizonytalan, jelentkezési határidő, felvételi, továbbtanulás, valenti-nap, kedvezmény, állatkert, akció, csók, Dér Heni, hideg, hajléktalan, kutyák, rászoruló, fagy, tél, zsebtolvaj, utasok, 4-6-os villamos, nyomozók, autólopás, francia autó, BRFK, Fásy Ádám, vádemelés, csalás, bíróság, Frizbi, havazás, repülőtér, forgalom, fennakadás, BKV, összeomlás, büdzsé, Tarlós István, leállás, finanszírozás, Vidámpark, tulajdonosi kölcsön, Közgyűlés, tűzoltók, lakástűz, Csepel, Fővárosi Közgyűlés, drágulás, ivóvíz, vízdíj, gyilkosság, ékszergyilkosság, elfogás, bestiális, zsidó hitközösség, zsidó temető, sikkasztás, eljárás, Flórián étr, túszejtés, bankrablás, büntetőper, drogfutár, kábítószer, díler, nyomozás, Budaházy, Molotov, MSZP, terrortámadás, önkormányzat, adósság, megyei jogú város, kerületek, hőségriasztás, kegyetlen hőség, piros figyelmeztetés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|