|
850 kilogramm lőszert találtak Zuglóban
MTI
2008. december 10., szerda 07:00
Eddig mintegy 850 kilogramm lőszert és lövedéket találtak a tűzszerészek a zuglói Bosnyák téren, ahol szombat óta egy építési terület megtisztítását végzik - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese kedd este az MTI-vel. A közeli Bosnyák téri piac működését a munkálatok nem érintik.
Harnócz Gyula őrnagy elmondta, a nap folyamán 72 darab második világháborús tüzérségi és gyalogsági lőszert találtak a területen, köztük két kézigránátot; a mai "fogás" mintegy 350 kilogrammra tehető.
A tűzszerészek sötétedés után befejezték a munkát, de szerdán várhatóan folytatják a terület átvizsgálását, addig rendőrök biztosítják a környéket. Mint mondta, továbbra sem tudni, milyen mennyiségű lőszert rejt még a föld.
Hétfőn földsáncot emeltek a feltárás alatt álló terület köré, azért, hogy a munkálatok idején ne kelljen a környéken lakóknak elhagyniuk otthonaikat. A lövedékeket várhatóan nem a helyszínen semmisítik meg, hanem elszállítják a területről.
A munkálatok idejére időszakosan lezárják a Vezér út és a Rákos patak utca környékét.
A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága kedden azt közölte, hogy a lőszerek feltárása nem zavarja a Bosnyák téri piac működését.
Mint írták, a piac nyitva tartása változatlan, és a vásárlókra a munkálatok nem jelentenek semmiféle veszélyt, mert a tűzszerészek a piactól távolabbi területen dolgoznak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
TEK, Nőtincs, fegyverarzenál, lefoglalás, fegyver, autólopás, francia autó, BRFK, magyar-görög, női vízilabda, Eb, Székesfehérvár, diákok, betörés, lopás, gitártok, olasz, vállalkozó, Budaörs, támadás, lövések, fejér megye, Zodiákus, Zodiac, sorozatgyilkos, gyilkosság, Szeleste, robbanószer, gránátok, arzenál, harry, potter, hermione, emma, watson, tom, felton, draco, Tesco, beszállítói fórum, termelők, nagyáruház, M5, benzinkút, lövöldöző, biztonsági szolgálat, lövés, lőszer, lőfegyver, XIII. kerület, gene, simmons, molesztálás, zaklatás, pedofil, Somogy, debreczeni zita, ada, ruha, glamour, aréna pláza, Kalocsa, áramszolgáltató, kadhafi, elfogás, bbc, sérült, ékszerrablás, NNI, meghiúsítás, pomáz, fimfirgatás, lószer, nni, mary, kate, ashley, olsen, ellen, degeneres, vadkender, rendőrség, drog, robbanóeszköz, nagycenk, lakás, Suzuki, Esztergom, per, munka, romagyilkosság, bűnügy, tárgyalás, emberölés, ítélet, Bundesliga, dzeko, furball, foci,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|