|
900 autót kapott a rendőrség
MTI
2010. július 09., péntek 13:09
Kilencszáz autót kapott a rendőrség pénteken, ebből 350 járművet Pintér Sándor belügyminiszter adott át a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti székhelyén.
A belügyminiszter köszöntőjében ünnepnapnak nevezte az átadás napját, mint mondta, rég volt, amikor egyszerre ennyi autót tudtak átadni a bűnügyi szolgálat részére. Hozzátette: ez a későbbiekben azt jelenti, hogy gyorsabb, hatékonyabb lesz a rendőrség működése. Közlése szerint ez az állampolgári elvárás és az ő elvárása is, hogy gyorsabban, pontosabban és szakszerűbben tudják a bűncselekményeket felderíteni. A miniszter szerint nehéz olyan korábbi időszakot megnevezni, amikor a bűnügyi állománynak egyszerre ennyi új technika állt volna a rendelkezésére.
Pintér Sándor azt kérte, hogy a rendőrök vigyázzanak az új technikára és a vezetők felelősségét hangsúlyozta, hogy az autókat megfelelően osszák szét az országban. Használják ki a gyorsaságot, használják ki az új technikát annak az érdekében, hogy minél több bűncselekményt felderítsenek - fogalmazott.
Az átadást követően arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a kormány a költségek befagyasztása mellett foglalt állást, most mégis nagy számú gépjármű beszerzését hajtotta végre, Pintér közölte: a kormány azt is mondta, hogy a megkötött szerződéseket betartja. Hozzátette, hogy a kormány másik ígérete a közbiztonság és a közrend helyreállítása, amihez viszont eszközök kellenek. Mint jelezte, ennek csak egyik része a gépjármű, további eszközök beszerzése is szükséges. A költségekről szólva a belügyminiszter azt mondta: kétéves lízingszerződésről van szó, egy jármű költsége mintegy 70 ezer forint havonta.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Barna Zsombor, Illés Péter, Barátok közt, Isaszeg, autóbaleset, bennégett, holttest, luxusautók, olasz, adóhatóság, lízing, mentőcsomag, autó, csalás, Pápa, autófelvásárlás, hitelátvállalás, Edelény, szabadnapos rendőr, támadás, vascső, rendőrök, fagy, hajléktalan, számítógép, iphone, ipad, facebook, mark zuckerberg, Ferrari, Forma 1, vízálló, liquipel, vonatbaleset, India, halottak, kisiklott, karambol, Isztambul, havazás, BKV busz, gyalogos, gázolás, áthajtott, OMSZ, rohamkocsi, mentőautó, új, szolgálatban, Soma, gyerekszülés, egyenjogúság, szex, BKV, veszteség, Tarlós, úthasználati díj, autólopás, francia autó, BRFK, járdasziget, felhajtott, VIII.kerület, sofőr, 44-es főút, halálos baleset, kisteherautó, Nyíregyháza, rongálás, testi sértés, barátnő, ex, bombariadó, Debrecen, újságíró, e-mail, fenyegetés, nyírvasvári, orvvadász, tányércsapda, hurok, baleset, öngyolkossg, halásztelek, kisfiú, fegyver, Dopeman, Himnusz, nemzeti jelkép, felmentés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|