Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A 15. melegfesztivált rendezik meg Budapesten
MTI
2010. június 30., szerda 12:26
Tizenötödik alkalommal rendezik meg a fővárosban a Budapest Pride elnevezésű melegfesztivált július 4-től egy héten át

Az elmúlt két évben szélsőségesek által megzavart meleg méltóság menete jövő szombaton lesz az Andrássy úton. A szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, Steigler Sándor szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt két évben tapasztalt atrocitások után "dőreség lenne" azt feltételezni, hogy az idén zavartalan lesz a felvonulás, ezért a rendőrséggel április óta egyeztetnek a résztvevők biztonságának szavatolásáról.

Arra is kitért, hogy a rendőrség az egyhetes programsorozat minden helyszínét védeni fogja, ahogyan más, melegek által látogatott szórakozóhelyeket is. Steigler Sándor hozzátette, az új kormánytól azt várják, "ha nem is jövőre, de néhány éven belül" megteremti annak lehetőségét, hogy a meleg méltóság menetét ismét szabadon és nem kordonokkal körülzárva rendezhessék meg.

A jövő szombati felvonulásra mintegy 2500 embert várnak. A 15. Budapest Pride fesztivál számos helyszínen - a többi között a Művész moziban, a Bálint házban és a brit nagykövetségen - zajlik, műsorán filmvetítések, színházi előadások, táncestek és workshopok szerepelnek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier