|
A bíróság délelőtt dönt Galambos Lajos letartóztatásáról
MTI
2011. július 01., péntek 11:02
Péntek délelőtt dönt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa arról, hogy elrendeli-e Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának előzetes letartóztatását - tudta meg az MTI.
A bíróság épületébe péntek délelőtt több újságíró is érkezett, az aulában kell várakozniuk. Galambos Lajos ügyvédje, Molnár Lajos a sajtó képviselőinek arra a kérdésre, hogy mire számít, elrendelik-e védencének előzetes letartóztatását, azt mondta: nagyon nehéz erre válaszolni, különösen, hogy a bizonyítékokat nem ismeri. "Mindössze annyit tudok, hogy mivel gyanúsítják, tudom ennek a törvényi minősítését, tényállását, de nem tudom, hogy milyen bizonyítékok támasztják alá ezt az alapos gyanút" - tette hozzá. Mint mondta, a törvény értelmében át kellene adni az ügyész indítványát a védőnek és gyanúsítottnak, továbbá a bizonyítékokat, amelyek a gyanút és a kényszerintézkedés szükségességét alátámasztják, de a gyanúsításon kívül, ami nem több egy állításnál, egyelőre nem tudja, mik a bizonyítékok. Molnár Lajos azt mondta: ha a bizonyítékok nem támasztják alá az alapos gyanút, a bíróságnak a szabadlábra helyezés mellett kell döntenie, ha alátámasztják, az előzetes letartóztatást kell elrendelnie. A gyanúsítás tárgyáról arra hivatkozva nem beszélt a védő, hogy nem tudja, megteheti-e. Hozzáfűzte: ha tisztázódik, hogy mi az, ami az államtitok körébe tartozik és mi az ami nem, akkor tájékoztatást fog adni arról, amiről lehet.
A Budapesti Katonai Ügyészség szerdán az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának őrizetbe vételéről szóló információkat; az MTV Híradója kedden számolt be arról, hogy Galambos Lajost a Budapesti Katonai Ügyészség aznap este gyanúsítottként hallgatja ki. A Magyar Nemzet a szerdai számában azt írta, információik szerint a polgári elhárítás volt vezetőjét államellenes bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, de azt egyelőre nem tudni, hogy miért vették őrizetbe a tábornokot. A napilap az intézkedést az Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyével hozta összefüggésbe; mint írták, Galambos Lajos az alapítvány kuratóriumának tagja volt, és az ügyben egy aktív, valamint egy volt NBH-s munkatársa is érintett. A napilap beszámolt arról is, hogy értesüléseik szerint Földesi-Szabó László, az alapítvány kuratóriumának volt elnöke az elmúlt napokban olyan vallomásokat tett, amelyek kapcsolódhatnak a Galambos Lajossal közölt gyanúhoz, valamint Jakubinyi Róbert ügyéhez.
A Magyar Nemzet korábban azt írta, Jakubinyi kapcsolatban állt Földesi-Szabó Lászlóval, az Egy-Másért alapítvány kuratóriumának elnökével, a két ember közös múltja akkor kezdődött, amikor Földesi-Szabó László mint rendőr nyomozó éppen azt a Merkantil Banknál feltárt részvénycsalási ügyet vizsgálta, amelyben Jakubinyi a 90-es évek elején gyanúsítottként szerepelt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Galambos Lajos, vádemelés, kémkedés, titkosszolgálat, Lovaskupa, Sasvári Sándor, Pataky Attila, Világkupa, galambos lajos, ügyvéd, letartóztatás, Galambos, Szilvásy, felfüggesztett, volt miniszter, gyanúsított, kihallgatás, Lagzi lajcsi, Lajcsi, hízás, csillag, szuletik, tabani, fogathajtas, hiressegek, lovi, verseny, lagzi, lajcsi, fogyas, KatusAttila, HajdúPéter, LagziLajcsi GalambosLajos, VPOP, LagziLajcsi Lajcsi GalambosLajos Dundika, GalambosLajos LagziLajcsi BódiGuszti, KomonyiZsuzsi barátokközt, eltűnt, szökés, fiatalkorú, Cozma, per, büntetés, stohl, színész, sérült, Coke Club, bezárás, csendrendelet, Bíróság, ronaldinho, börtön, adócsalás, Marc Anthony, Jennifer Lopez, válás, szakítás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|