Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A BKV bekeményít
2007. oktober 04., csütörtök 12:45
Október közepétől 20 százalékkal olcsóbban rendezhetik hátralékaikat azok, akiket bliccelés közben elkaptak a BKV-ellenőrök, de még nem fizették be a büntetésüket. Utána viszont vége a BKV türelmének: novembertől profi behajtó cégeket küld az adósok nyakába.
Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy összesen 4,2 millió hátralékos ügy szerepel a BKV nyilvántartásában mintegy 30 milliárd forint értékben.
A közlekedési vállalat közbeszerzési eljáráson fogja kiválasztani azt a behajtó céget, amelyre egyelőre körülbelül százezer, esetenként 5 000-100 000 forintos ügyet bíznak majd.
 
 
A behajtási módszerekbe a BKV nem szól majd bele. Információink szerint a behajtó cégeknél bevett szokás a munkahelyi megkeresés is. Főleg ezzel riogatja a bliccelőket a BKV! Pedig ezzel kapcsolatban felvetődik a pár kérdés: például az, hogy hogyan is jut olyan adatokhoz a behajtó cég, amit csak a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal adhat ki bírósági végzés ellenében? És hogy, hogyan is szerzi meg munkahelyünk adatait, amikor az nem szerepel a könyv. hiv. nyilvántartásában sem.
Vagyis kedves bliccelők! Nem kell bedőlni a fenyegetéseknek!
 
Kiss D.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier