|
A BKV szerint a sztrájk nem megoldás a problémákra
2008. április 02., szerda 10:00
A BKV Zrt. vezetése elfogadja a szakszervezetek törekvéseit, azt azonban nem tudja elfogadni, hogy a finanszírozási nehézségek megoldása munkabeszüntetés legyen- közölte a közlekedési társaság.
A BKV Zrt. vezetése és a szakszervezetek képviselői a mai érdekvitán egyetértettek abban, hogy a budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési szolgáltatás ellátásához szükséges források biztosításának több éve húzódó problémájával kapcsolatban mihamarabbi megoldásra lenne szükség- áll a közlekedési társaság közleményében.
Úgy vélik, a BKV teljesítményének igazodnia kell az elmúlt 7 évben megváltozott utasigényekhez, hiszen 2001 óta közel 10 százalékkal csökkent a BKV Zrt. szolgáltatásait igénybe vevő fizető utasok száma. Szerintük a BKV Zrt. vezetése a szakszervezetekkel és a dolgozókkal közösen mindent megtett a belső hatékonyság növeléséért. Az új projektek elindítása és az átszervezések megvalósítása mellett ennek eredményeként sikerült az elmúlt esztendőben több mint 9 milliárd forintot megtakarítania a cégnek- áll a BKV közleményében.
A BKV Zrt. leszögezi: vezetése elfogadja a szakszervezetek törekvéseit, azt azonban nem tudja elfogadni, hogy a finanszírozási nehézségek megoldása munkabeszüntetés legyen. Indoklásuk szerinrt a BKV Zrt. felelőssége, hogy a létfontosságú munkaköröket ellátó utasok – egészségügyi dolgozók, orvosok, tűzoltók, tanárok - eljussanak munkahelyükre. Ezért folytatják a tárgyalásokat a békés megoldás érdekében- zárul a BKV közleménye.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, tolvaj, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, BKV-ellenőr, könnygáz, 86-os busz, tűz, BKK, jegyvásárlás, este,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|