|
A CBA visszautasítja a feltételezést
MTI
2011. július 26., kedd 14:10
Visszautasítja a CBA Kereskedelmi Kft., hogy üzlethálózatában a beszerzési ár alatt értékesítenék a dinnyét.
A Magyar Dinnyeszövetség elnöke hétfőn azt mondta az MTI-nek, hogy az Aldi és a CBA üzletlánc nagyon alacsony, 35 forintos kilogrammonkénti fogyasztói áron árulják a görögdinnyét, ami Simonka György szerint annyira alacsony, hogy az akár kimerítheti a beszerzési ár alatti értékesítést is.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője kedden az MTI-nek azt mondta: egyetlen tulajdonosuk árulta a görögdinnyét néhány napig kilogrammonként 39 forintért, amíg egy nagyobb tételt el nem tudott adni. Ha ezt nem tette volna meg, akkor a dinnye jelentős része megromlott volna, hiszen a rosszabbra forduló idő miatt a forgalom csökkenésére lehetett számítani. A hálózat többi üzletében a görögdinnye normál kilogrammonkénti ára 49 forint, míg akciósan 45 forint.
Hangsúlyozta, hogy a 39 forintos ár sem minősül beszerzési ár alattinak. "Tisztességtelen magatartásnak tartjuk a beszerzési ár alatti fogyasztói árak alkalmazását, nem engedjük meg az üzleteinkben" - hangsúlyozta. A CBA üzletei franchise rendszerben működnek, így a termékek jelentős részét a tagok saját hatáskörben árazzák be. Néhány kivétel van, ilyenek például az akciós és stratégiai termékek. Az MTI megkeresésére az Aldi egyelőre nem válaszolt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyümölcs, kár, időjárás, hideg, Tesco, beszállítói fórum, termelők, nagyáruház, rendőr, főtörzsőrmester, bántalmazás, ítélet, dinnye, magyar dinnye, áruház, tehén, francia, férfi, mezőgazdaság, gyerek, görögdinnye, fogyasztás, miniszter, sharon, ozzy, osbourne, nyugdíj, posta, mezogazdasag, michael, jackson, testver, lakas, hitel, onkormanyzat, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, ollózás, gól, ronaldinho, Ronaldinho, értéke, ára, börtön, adócsalás, Rihanna, Giorgio Baldi, carlos slim, gazdagság, sorozatrabló, nyugdíjas, betörés, lopás, Győr, Adventi Hangverseny, Vásáry André, Vöröskereszt, Adventi hangverseny, belépőjegy, Börtönbüntetés, Mancini, nemi erőszak, brazil, Nédó Olga, helen, mirren, zavargás, tottenham, tüntetés, rendőrség, london, forma-1.f1, button, hamilton, verseny, kanadai nagydíj,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|