|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A dugódíj mellett a vigalmi adót is bevezetnék Budapesten
MTI 2011. április 27., szerda 09:10
Öt új adónem bevezetését tervezi és vizsgálja Budapest vezetése, a dugódíj mellett tűzoltási járulékot és vigalmi adót is kivetnének.
Tarlós István főpolgármester, a napirendi pont előterjesztője úgy fogalmazott, hogy a szóba jöhető új adónemek között szerepel az úthasználati adó, amelynek bevezetését a főváros azzal indokolja, hogy a szállítmányozó cégek és a távolsági közlekedést megvalósító cégek nem fizetnek fővárosi adót, Budapest viszont sok pénzt költ a közutak fenntartására. Szintén a közlekedőket sújtaná a dugódíj, amelynek bevezetését a 4-es metró elkészültéhez kötötték, ez ugyanis feltétele volt az uniós támogatás odaítélésének. Vizsgálják a vigalmi adó bevezetését is. Ezzel kapcsolatban az előterjesztésben az olvasható, hogy korábban a vigalmi adó a belépési díjakra, belépőjegyekre kivetett egyenes adó volt, maga a logika azóta sem változott, így elvi alap mindenképpen meglenne az adónem újbóli bevezetésére. Kivetnének tűzoltási járulékot is, mivel a főváros fenntart egy tűzoltói hálózatot, amelyre az államtól kapott normatíva összege nem elég. "Megfontolandó, hogy a biztosítótársaságoktól a tűzbiztosítási díjak megfelelő arányát a főváros járulékként elvonja mindaddig, amíg a kapott állami normatíva folyamatos, jelentős kipótlásra szorul" - olvasható az előterjesztésben. Tervbe vették egy területfejlesztési alap létrehozását is, ebbe azok az ingatlanfejlesztők fizetnének be, akik olyan területen építkeznek, amelyet átsoroltak, és nőtt a terület értéke. A beruházások miatt a fővárosnak több közműberuházást is el kell végeznie, részben ezt kompenzáltatnák az építőkkel. Ezzel kapcsolatban Tarlós István azt írta, hogy ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amely szerint a nagyobb projektek, illetve az építési övezet megváltoztatása során az építési engedély kiadásának előfeltétele a fővárossal kötött területfejlesztési megállapodás legyen. A luxusadó elvetése miatt ebben a ciklusban egyéb vagyoni típusú adó nem vezethető be, de hosszú távon szükség lehet ilyen típusú adó bevezetésére, ezért a tervek között szerepel az ingatlan-értéknövekedési adó bevezetése is. Az előterjesztés szerint ennek alapja az lehet, hogy az ingatlan értéknövekedését részben a főváros teremti meg.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
orrtörés, drukker, nav, szja, határidő, vadkan, Eb, labdarúgás, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, Fernando torres, chelsea, Nicki Minaj, Kiss Orsi, Class Fm, interjú, baleset, osztrák, 86-os főút, gázrobbanás, komló, útvonaltervező, ókor, óriás, szörny, rák, tasmánia, Matesz, nyomtatott sajtó, eladott, telenor, telefonadó, távközlési adó, tüdőszűrzés, tisztiorvos, kötelező, TBC, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, winbledon, olimpia, öltözködés, dressz, tenisz, lebukott, bőrbetegség, rablás, őrizet, bankfiók, eltűnt, szökés, fiatalkorú, dugódíj, BKK, 4-es metró, moszkva tér, tarlós istván, metró, árvíz, bkv, állam, csőd, BKV, lemondás, vezérigazgató, gazdasági, Bolla, szmogriadó, budapest, veszteség, Tarlós, úthasználati díj,
|
|