Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Fidesz 30 ezer nyugdíjas rendvédelmist állítana munkába
hirado.hu
2011. május 17., kedd 13:05
A Fidesz harmincezer nyugdíjas rendvédelmist (volt rendőröket, volt határőröket, volt pénzügyeseket) állítana munkába. Az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Lázár János fideszes frakcióvezető és az MSZP-s Harangozó Tamás heves vitában ütköztette érveit. Kérdés, hogy lesz-e munkája ennek a harmincezer embernek.

Az Országgyűlés kedden tíz órán át tárgyalhatja a korhatár előtti nyugdíjak megszüntethetőségét lehetővé tevő kormánypárti javaslatot. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió reggeli műsorában megerősítette: kizárólag az 57 évesnél fiatalabb, nyugdíjas rendvédelmi dolgozókra vonatkozik elképzelésük, szerintük ugyanis nem tartható fönn, hogy a hivatásos állomány tagjai negyvenes éveikben nyugdíjba vonulnak.

Hangsúlyozta: „tekintettel arra, hogy Magyarországon három és fél millió embernek kell dolgoznia ahhoz, hogy önmagán kívül még hat és fél millióról gondolkodjon, közben pedig a munkaképes korú lakosság száma folyamatosan csökken, ezért azt gondolja a Fidesz, hogy mindenki, aki képes rá fizikailag és az egészségi állapota megengedi, annak dolgoznia kell!” Hozzátette: akik korkedvezményes nyugdíjban van és korábban közszolgálatot végzett, azok számára az államnak - ha tud - munkát kell felajánlania. Mint mondta, a rendészeti dolgozók között vannak olyanok, akiknek a tudása, felkészültsége jelen pillanatban elengedhetetlen.

A Parlament előtt lévő Alkotmánymódosítás Harangozó Tamás szerint nem arról szól, amit Lázár János mond.  Az MSZP-s képviselő szerint 600 ezer ember ellen indított támadást a Fidesz, az ő megélhetőségüket teszi kockára. Mint mondta, szó sincs róla, hogy csak a rendvédelmi dolgozókra vonatkozna a módosítás - érinti a rokkantnyugdíjasokat is, tehát bármilyen korkedvezménnyel nyugdíjba menő személyt. Kiemelte: „elképesztően cinikus és provokációval felérő, ahogy ez a javaslat ismét benyújtásra kerül”, mivel, mint elmondta, pénteken még a rendvédelmi szakszervezetekkel tárgyalt a kormány és kijelentette, hogy nincs jogi megoldás a problémájukra, mint fogalmazott: „belehazudtak a szemükbe, majd délután Lázár János és Balsai István benyújtotta ezt a javaslatot” - később kiderült, még a saját frakciójukkal sem egyeztetve előtte.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier