Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Főpolgármesteri Kabinet előtt a paraméterkönyv
2008. március 31., hétfő 08:00
Antal Attila BKV vezérigazgató közös megegyezéssel való távozásáról, az ehhez szükséges több tízmillió forintról és a cég idei paraméterkönyvéről, összmenetrendjéről is tárgyal hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet.
100 milliót is kaphatna Antal Attila
 
Somlyódy Csaba (MSZP) az önkormányzat gazdasági társaságai feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Gazdasági Bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a vezérigazgató írásos távozási szándékának bejelentése után jogi szakértőkkel egyeztetett. Álláspontjuk szerint a 2011 áprilisáig szóló munkaszerződése és a januártól érvényes 1,5 millió forintos havi fizetése és a prémiuma alapján Antal Attilát többféle jogcímen, minimum 60 millió forintos végkielégítés illeti meg jogszerűen.
 
A szakbizottság elnöke közölte, hogy a jogi szakértők szerint ennél a 60 millió forintnál sokkal nagyobb összeggel távozhatna Antall Attila az önkormányzat egyoldalú, rendkívüli felmondása esetén. Ennek ugyanis három súlyos feltételei van, amelyeknek egyidejűleg kell fennállniuk. Egy bírósági perben a szakértő szerint csak akkor nyerhetne a fővárosi önkormányzat, ha bizonyítani tudná, hogy Antal Attila valamilyen ügyben szándékosan, vétkesen kárt okozott. Somlyódy Csaba megjegyezte, hogy a nagy vitát kiváltó használtbusz-tender kapcsán sem állapítható ez meg.
 
Így ha az önkormányzat egyoldalúan felmondana, a vezérigazgató a bírósági eljárás végén több mint 100 millió forinthoz jutna - tette hozzá.
A szocialista politikus kifejtette, ha a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn egyetért azzal, hogy Antal Attila munkaviszonya közös megegyezéssel szűnjön meg, a Gazdasági Bizottság kedden meghozza a szükséges döntéseket. Ugyanakkor döntenének a megbízott vezérigazgató személyéről és munkáltatói jogosítványairól. E posztra Balogh Zsolt, a jelenlegi megbízott vezérigazgató a legesélyesebb - fűzte hozzá.
Áprilisban pályázhatnak az új BKV-vezérjelöltek
A kabinet álláspontjának ismeretében várhatóan áprilisban a szakbizottság pályázatot ír ki a BKV vezérigazgatói posztjára, s ez alapján legkorábban júliustól lehet új vezérigazgatója a cégnek. Somlyódy Csaba elmondta azt is, hogy egy nagy bank osztályvezetője hasonló esetben nemcsak ennél több pénzzel, hanem egyéb juttatásokkal, például a részére biztosított gépkocsi 10 százalékos áron történő megvásárlási lehetőségével távozna posztjáról. Antal Attila viszont semmilyen más juttatást nem kap távozásakor - szögezte le az elnök.
 
Antal Attilát pályázat nélkül, Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes javaslatára 2006 decemberében a kormánypártok és több ellenzéki képviselő szavazatával nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés 2007. január 1-jétől a BKV vezérigazgatójának.
Üzleti titok a paraméterkönyv-javaslat
A Főpolgármesteri Kabinet múlt kedden határozott arról, hogy a BKV paraméterkönyvét, összmenetrendjét egy ütemben, 3 milliárd forint hiánycsökkentéssel módosítják. A korábban ez ügyben felmerült 6 milliárd forintos hiánycsökkentés 10 százalék körüli járatritkítást eredményezett volna. A BKV vezetése üzleti titoknak nyilvánított konkrét paraméterkönyv javaslatát pénteken juttatta el a Városházára.
 
 
Forrás: MTI
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier