Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A gárda szerint a rendőrség sértett törvényt
Független Hírügynökség
2009. augusztus 23., vasárnap 08:29
A Helsinki Bizottság szerint a rendőrségnek kötelessége volt közbelépni az Új Magyar Gárda Mozgalom szombati, szentendrei avatásán, függetlenül attól, hogy az nem közterületen volt - áll a szervezet közleményében. Az Új Magyar Gárda azonban kitart korábbi álláspontja mellett, vagyis továbbra is jogtalannak tartja a rendőri intézkedéseket.

A Helsinki Bizottság szerint nem lehet komolyan venni azt az érvelést, miszerint az Új Magyar Gárda Mozgalom nem azonos a korábbi július elsején feloszlatott mozgalommal. Ennek ellenkezőjét maguk a vezetők és résztvevők teszik teljesen egyértelművé egyebek mellett a névválasztással, és azzal, hogy "új" tevékenységüket a "régi" gárdaegyenruhában folytatják - olvasható a közleményben. Az Új Magyar Gárda közleménye szerint a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete - amellett, hogy biztosítja számukra a gárdisták jövőbeli egyesülési, gyülekezési jogát - nem tiltja meg, hogy alakzatban egyenruhát viseljenek.  Mint ismert, a Fővárosi Ítélőtábla július elsején másodfokon is feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet, ennek ellenére július 11-én mégis újjáalakították a mozgalmat. Véleményük szerint az Új Magyar Gárda mozgalom nem jogutódja a korábban feloszlatott Magyar Gárda Egyesületnek, így a rendőrségnek nem volt joga "betörni" a szentendrei rendezvényükre. A rendőrség szerint azonban egy feloszlatott mozgalom eskütételéről szóló rendezvény önmagában is jogsértő.  A rendőrség tekintettel a történtekre két közleményt is kiadott szombaton, amelyekben ismételten felhívták a figyelmet arra, hogy egy jogerősen feloszlatott mozgalomról van szó, így az eskütétel önmagában is közrendbe ütköző.  A Helsinki Bizottság megállapítható, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom vezetése és a mozgalomban való részvétel bűncselekménynek, illetve szabálysértésnek minősül. Ilyen esetben nem számít, hogy az avatás magánterületen zajlott. Hozzátették: abban a kérdésben, hogy az intézkedés során a rendőrség a jogszabályok betartásával járt-e el, az eseteleges egyedi panaszok alapján, az egyedi intézkedések körülményeinek megismerése után lehet állást foglalni.

Az Új Magyar Gárda Mozgalom szombaton délelőtt ünnepélyes eskütételt tartott Szentendrén. A rendezvényt 3 órára hirdették meg, azonban - hogy a rendőrség ne léphessen közbe - előbb avatták fel a több száz gárdistát. Ennek kapcsán összesen 176 fő ellen tett szabálysértési feljelentést a rendőrség. Ellenük feloszlatott társadalmi-szervezetben való részvétel miatt indítottak szabálysértési eljárást. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombat délután azt mondta: ellene is eljárás indult egyesülési joggal való visszaélés miatt és hétfőn meg kell jelennie a rendőrség Teve utcai székházában. A rendezvényen délután 1000-1500 fős tömeg vett részt, többségük gárda-egyenruhában jelent meg. A helyszínre vezető úton több száz rendőr volt, atrocitás nem történt. Összesen 620 új gárdatagot avattak, a tömeg fél öt után hazaindult.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier