Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A hétvégén tartják a bonyhádi fesztivált
MTI
2011. augusztus 04., csütörtök 10:52
Mintegy hétszáz táncost várnak a bukovinai népek hagyományos fesztiváljának bonyhádi és környékbeli programjára a hétvégén.-tudósít az MTI.

A több országban rendezett folklórfesztivál célja, hogy a bukovinai nemzetségek a korábbi együttélés emlékét a feledéstől megmentsék - mondta el Szarvas Irén, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének titkára az MTI-nek. Mint közölte, immár 22. alkalommal rendezik meg a fesztivált, amelynek lengyelországi, romániai, szlovákiai és kárpátaljai állomása is van. A magyarországi programok augusztus 5-től 7-ig tartanak. A hazai helyszínen vendégül látnak lengyel, román és szlovák együtteseket, fellépnek a szövetség hazai és határon túli, azaz csernakeresztúri, székelykevei bukovinai székely népdal- és néptánccsoportjai is. Vízumproblémák miatt a tervekkel ellentétben Ukrajnából nem jön a Szmerecsina együttes, viszont a Dornesti csoport jóvoltából hadikfalvi fellépője lesz a programnak.

A rendezvényfolyam pénteken fotókiállítással, könyvbemutatóval kezdődik Bonyhádon. A tárlatot a bukovinai székelyek Bácskába telepítésének hetvenedik évfordulója szellemében állították össze. A történteket negyven fotótáblán archív képek mutatják be. Szombaton viseletes felvonulással, menettánccal nyitnak, majd a hagyományőrző csoportok 16 órakor indulnak a Perczel-kerttől a szabadtéri színpadig, ahol a Dornesti együttes nyitja a fellépők sorát. A külföldi csoportok mellett négy megyéből várnak bukovinai hagyományőrző együtteseket. Az idei fesztiválra Bonyhád lengyel, szerb és német testvértelepüléseiről is érkeznek fellépők. A műsor után nemzetközi táncház lesz Sebestyén Miklós vezetésével és a Csurgó zenekarral.

A vasárnap szentmisét tartanak a bonyhádi katolikus templomban és kopjafát avatnak a Székely Emlékparkban Hadik András emlékére. Az ő nevéhez fűződik a mádéfalvi veszedelmet követően menekülő székelyek letelepítése, a bukovinai öt falu alapítása - mondta Szarvas Irén. Ezután következik a hagyományos szomszédolás, amikor a környező települések - Palotabozsok, Bátaszék, Kéty, Zomba, Dombóvár, Cikó és Kakasd - fogadják a külföldről érkezett csoportokat. A titkár arról is beszámolt, hogy a lengyelországi helyszínen, júniusban a Garai Székelykör Egyesület képviselte szövetségüket. A romániai fesztiválhelyszínre a Cikói Székely-Német Hagyományőrző Egyesület és a bonyhádi Völgység Néptánc Egyesület utazik. Az augusztusi szlovákiai rendezvényen a Bátaszéki Székely Népdalkör lép fel, az őszi ukrajnai fesztiválon pedig a palotabozsoki Magyar Dalkör és a hőgyészi Bokréta Néptánccsoport képviseli a bukovinai székelységet.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier