Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A honlapod a holnapod!
NapiászOnline
2010. szeptember 01., szerda 13:51
Immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat "Az Év Honlapja" pályázatot.

Idén 2010. szeptember 1.- október 31. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe. Az elmúlt évben közel 300 pályázatot tömörítő verseny honlapjaira idén is szavazhat a nagyközönség a kiírás lezárását követően a pályázati honlapon (www.azevhonlapja.hu).
- Mivel az online tér egyre teljesebben és mélyebben, egyre bonyolultabb módon szövi át mindennapi életünket, így számos újítással hirdetjük meg idén is a Pályázatot!- mondta el a NapiászOnline-nak Béres Ferenc Attila, a Pályázat projektvezetője.

Az idei évben - a tavalyi évhez hasonlóan, a változó igényeknek megfelelően -, a szervezők újabb kategóriákat állítottak fel, illetve bizonyos kategóriákat kettéválasztottak többek között ilyen újítás az e-learning és az oktatási kategória, a vendéglátás és turizmus, valamint az önkormányzati és kormányzati oldal különválasztása is. Az "Ifjúsági" kategóriában idén is díjmentesen indulhatnak a jövő nemzedékének tagjai.
Kategóriánként egyetlen honlap lehet "Az Év Honlapja". Különdíjjal jutalmazhatja a szakmai zsűri azokat a honlapokat, amelyek az adott kategóriában, holtversenyben végül alulmaradnak. Azokat a kategóriájukban kiváló honlapokat, amelyeket a zsűri kiemelkedőnek, érdemesnek tart, pedig az ún. Minőségi díjban részesítheti. Ők egy éven keresztül viselhetik "Az Év Honlapja - 2010 Minőségi Díj" logóját!

Az Ifjúsági kategóriát, idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik.
"Minden jel arra utal, hogy a hazai vállalkozások egyre szélesebb köre ismerte, illetve ismeri fel az internetben rejlő lehetőségeket. Ma már az is egyértelmű, hogy a cégek költségvetéseikben egyre komolyabb erőforrásokat csoportosítanak át az online területre."- nyilatkozta Varga István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Pályázat alapítója.
A ünnepélyes díjátadóra 2010. december 2-án este kerül sor Budapesten, a Hotel Helia-ban.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier