|
A Jobbik Széchenyi térre keresztelné a Roosevelt teret
NapiászOnline/Sáfár Violetta Zsófia
2010. szeptember 07., kedd 15:21
A Jobbik a Roosevelt teret Széchenyi térré keresztelné, a Moszkva térnek pedig visszaadná korábbi Széll Kálmán tér elnevezését.
„Meggyőződésem, hogy a rendszerváltás óta nem készült még olyan választási program, amely ennyire egyértelműen és félreérthetetlenül, de egyúttal megvalósítható módon jelölte volna ki Budapest fejlődésének irányát" – hangoztatta Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje kedden délelőtt a Szabadságtéren, ahol a szovjet katonai emlékmű előtt tartott a közterületi rendszerváltásról sajtótájékoztatót Staudt Gábor és Bana Tibor Jobbikos képviselő. Bana Tibor elmondta, a közelmúltban két határozati javaslatot terjesztettek az országgyűlés elé: az első arról szól, hogy a Roosevelt teret Széchenyi térré kereszteljék, a másik terv pedig az, hogy a mai Moszkva tér visszakapja korábbi – Széll Kálmán tér – elnevezését.
- Jómagam is szentgotthárdi születésű vagyok, ahogyan egykori miniszterelnökünk, akinek nevét egészen 1951-ig viselte ez a budai közterület. Úgy gondolom, húsz évvel a rendszerváltás után elengedhetetlen, hogy fővárosunk legfontosabb területei azon személyek nevét viseljék, akik arra igazán érdemesek – kezdte Bana Tibor.
Staudt Gábor szerint nem helyes, hogy a közterületeket arra érdemtelen emberekről nevezzék el.
- Sajnos azt kell tapasztalnunk, hogy nemcsak Budapesten, de számos más településen is megmaradtak olyan utcák, amelyek a kommunista rendszer alakjainak - Kun Béla, Lenin, Engels, vagy Ságvári Endre – állítottak egykor emléket. Nem helyes, hogy olyan személyekről vannak elnevezve a közterületek, akik nem érdemlik meg. Akik pedig arra érdemesek lennének – Horthy Miklós, Tisza István, Wass Albert, hogy csak néhány nevet említsek –róluk a lakosság méltatlanul nem emlékezik meg.
Nem volt véletlen a Jobbikosok helyválasztása sem a tájékoztatót illetően; a szovjet katonáknak állított emlékműről így vélekedett Staudt Gábor:
- Az emlékmű eltávolítását már többször kezdeményezte a Jobbik. Másik helyre kell telepíteni. Senki nem a kegyeleti jogot akarja elvenni a halottaktól. De mégiscsak a vörös hadsereg megszállásáról van szó. A halottakra nem egy ilyen frekventált helyen kell megemlékezni.
Staudt Gáborék már kezdeményezték egy bizottság felállítását is, amely felülbírálja majd a közterületek neveit, illetve javaslatokat tesz azok megváltoztatására.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Jobbik, Hit Gyülekezete, ajka, tiltakozás, mentelmi jog, tilki attila, schiffer, lmp, vecsés, támadás, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, holokauszt, áldozatok, élet menete, szobor, károlyi, kossuth tér, mszp, sport, parlament, reform, politikus, esztergom, népszavazás, érvénytelen, Zöld Pardon, koncert, újra nyit, gárdista, avatás, hősök tere, BRFK, gazdálkodás, hiba, ÁSZ, diákhitel, tandíj, Hoffmann Rózsa, felsőoktatás, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, eurogames, budapest, melegolimpia, Tarlós, Keresztúri Farkas, balhé, jogászbál, verekedés, Kásás Tamás, vízilabda-válogatott, Kemény Dénes, idegengyűlölet, romagyűlölet, rasszizmus, romák, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, jobbik, lövések, Juhász Oszkár, jobbikos, lövöldözés, Morvai Krisztina, Gandhi Gimnázium, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, MSZP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP, gyurcsány ferenc, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|