Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A KDNP a multikkal harcol a szabad vasárnapért
MTI
2010. szeptember 12., vasárnap 11:14
További nemzetpolitikai kérdésekben, így például a határon túli magyarság támogatásának egységesítésében, a gyes és a gyed újraszabályozásában, illetve a családi adózás bevezetésében várhatók többek között kereszténydemokrata javaslatok a parlament hétfőn kezdődő őszi ülésszakán - mondta el a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában

Harrach Péter megerősítette, hogy az egyházi iskolák még idén egymilliárdos kárpótlásra számíthatnak, s szeretnék, ha a jövő évi költségvetés egyik kiemelt területe a családtámogatás lenne. Harrach Péter azt mondta, a tavaszi ülésszakhoz képest a mostaniban a kormányzati és az egyéni képviselői indítványok aránya várhatóan megfordul az előbbiek javára. A parlament őszi ülésszakán elsősorban azokon a területeken várhatóak önálló KDNP-s kezdeményezések, ahol kormányzati szerepet is vállaltak a kereszténydemokraták - mutatott rá. A várható KDNP-s kezdeményezésekre példaként említve a nemzetpolitikai területet, kifejtette: a határon túli magyarok támogatásának egységesítését és újraszabályozását tervezik, szeretnék felszámolni a jelenlegi átláthatatlan, szétaprózott rendszert.

Megszólalnak és várhatóan javaslattal élnek majd a kereszténydemokrata politikusok pénzügyi és gazdasági kérdésekben is. Harrach Péter fontos lépésnek nevezte az egykulcsos adó és ezzel párhuzamosan a családi adózás bevezetését, illetve - a kilakoltatások megelőzésére - a Nemzeti Eszközkezelő Társaság tervezett létrehozását. Jelentős változások várhatók az oktatásügyben is, a nevelés szempontjának megerősítése lesz a következő időszak feladata. Az egyházi iskolák a zárszámadási törvény elfogadásával pedig még idén egymilliárdos kárpótlásra számíthatnak - erősítette meg a frakcióvezető. Szociális területen a gyes és a gyed újraszabályozását és az intézmények problémáinak rendezését említette kiemelt kérdésként a családpolitika egészének újraformálása mellett.

A KDNP-frakció vezetője arra számít, hogy a szabad vasárnapról szóló kereszténydemokrata javaslatot az őszi ülésszakon még nem tárgyalják, de - mint mondta -, erről a kezdeményezésükről nem mondtak le, azt magukénak tekintik. Arról, hogy multinacionális cégek ellenkampányt indítottak, azt mondta, nagy pénzek állnak a kampány mögött, azon dolgoznak, hogy feledtessék, egyetlen céljuk a profitmaximalizálás. "Töretlen határozottsággal folytatjuk a harcot, hiszen a munkavállalók védelme a legfontosabb" - fogalmazott Harrach Péter.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier