Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A kerékpárt pártolja az EU
MTI
2009. május 13., szerda 09:09
Az autóval naponta megtett utak mintegy fele öt kilométernél rövidebb az EU-országok átlagában, ami azt is jelenti, hogy nagy lehetőségek nyílnak a kerékpáros közlekedés fejlesztése előtt, hiszen ekkora távolságokat minden további nélkül meg lehet tenni két keréken is - hangsúlyozta kedden Antonio Tajani, az Európai Bizottság közlekedési ügyekben illetékes alelnöke egy brüsszeli konferencián.

A találkozón Siim Kallas EU-biztos elmondta, hogy az Európai Bizottság alkalmazottainak 18 százaléka kerékpárral vagy gyalog jár be munkahelyére. A kerékpározás biztonságának növelésére az EU a 2007 és 2013 közötti költségvetési ciklusban több mint 600 millió eurót fordít.

A Velo-City nemzetközi kerékpáros kongresszus résztvevői a környezetkímélő és költségtakarékos városi bicikliközlekedés népszerűsítéséről, illetve infrastrukturális feltételeinek megteremtéséről tanácskoznak keddtől péntekig. A Velo-City mozgalom 1980-ban indult, és azóta kétévente, más és más városban tartják meg a kétkerekűek legnagyobb nemzetközi találkozóját. Idén a belga főváros a házigazda.

A biciklis közlekedés nem bocsát ki káros gázokat, hatékony, egészséges és élményt nyújtó, fontos azonban, hogy biztonságos is legyen - indokolta Tajani a hatósági közreműködés szükségességét az olyan célok elérése érdekében, mint például hogy 2020-ra az uniós lakosok az általuk megtett összes út legalább 15 százalékát kerékpárral tegyék meg, illetve hogy a halálos kimenetelű kerékpáros-balesetek száma - szintén 2020-as céldátummal - a jelenlegi felére csökkenjen.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier