|
A kórházi lepedő a börtönökből érkezik
hir24.hu
2012. január 27., péntek 08:36
Rendelet írja elő, hogy az állami egészségügyi és szociális, valamint a HM-hez tartozó intézményeknek a büntetés-végrehajtástól kell beszerezniük, amit lehet.
Az államigazgatási és a rendvédelmi szerveknek tavaly július óta, az állami kórházaknak, a szociális ágazathoz és a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó intézményeknek pedig ettől az évtől írja elő egy kormány-, valamint egy belügyminisztériumi rendelet, hogy amit csak lehet, a büntetés-végrehajtástól (bv) kell beszerezniük.
A börtönökben, valamint a bv 12 gazdasági társaságában több mint 3500-an dolgoznak, ez meghaladja a fogva tartottak egyharmadát - tudta meg a lap a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sajtóirodájától. A rabok által előállított termékek, illetve szolgáltatások köre igen széles: gyártanak munkaruhát, cipőt, fűrészárut, egészségügyi papírokat, fémszerkezeteket, iroda- és konyhabútorokat, foglalkoznak nyomdaipari tevékenységgel éppúgy, mint hulladékgazdálkodással és textiltisztítással
A termékeket a jogszabályok alapján, gyakorlatilag értékhatártól függetlenül, a BVOP-tól kell beszerezniük az érintett intézményeknek. A 100 ezer forintnál drágább, de a közbeszerzési értékhatárt (jelenleg 8 millió forint) el nem érő termékeknél és szolgáltatásoknál kötelező a BVOP Központi Ellátó Szervétől (KESZ) ajánlatot kérni, a hulladékkezelésnél ez a kötelezettség már 100 ezer forint alatt él.
A 8 millió forintot meghaladó tervezett beszerzésekről is tájékoztatni kell a KESZ-t, és ha az ki tudja elégíteni az igényt, ismét csak vele kell szerződnie az intézménynek. Ha a szükséges mennyiségű orvosi köpenyt vagy pizsamát, borítékot vagy szivacsmatracot szállítani tudja a BVOP, akkor azt a kórház köteles tőle megrendelni, ez alól csak akkor kaphat felmentést, ha "hitelt érdemlően bizonyítani tudja", hogy az ajánlott árnál 20 százalékkal olcsóbban is be tudja szerezni a piacon ugyanazt a terméket.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyilkos, kegyelem, börtön, testvér, darabolás, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, kard, számítógép, vád, testi sértés, szabadka, bajmoki, gyilkosság, ítélet, ronaldinho, adócsalás, Damu Roland, pszichiátria, kezelés, Kanada, embercsempész, börtönbüntetés, szocpolcsalás, bíróság, tárgyalás, damu roland, szívinfarktus, szank, életfogytiglan, erőszak, buli, két fiú, Centrál Színház, Stohl András, Jó zsaru-rossz zsaru, baltás, támadás, rendőr, köröstarcsai, stohl fókusz, stohl nyilatkozik, még nem megy börtönbe, szabadlábon, büntetés, fürdés, édesanya, per, fekete sereg, szántai attila, egymilliárd, meghurcolt, Palácsik Tímea, Udvaros Dorottya, baleset, karambol, börtönőr, Szerencs, elítélt, szabadult, ittas vezetés, bombariadó, debrecen, vasútállomás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|