Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A kormány csökkentené a tanárok óraszámát
Magyar Nemzet/MTI
2010. november 23., kedd 09:00
Ha a kormány valóban bevezeti az óraszám csökkentési tervezetet, akkor a tanároknak kevesebb órát kell tartaniuk, és több tanárra is szükség lehet

A kormány november 11-i oktatási törvényének koncepciója mérsékelné a tanárok leterheltségét és kisebb létszámú osztályokat indítana, az intézkedésnek köszönhetően pedig több pedagógusra lenne szükség az intézményekben. A törvénytervezet szerint a pályakezdőknek és a kiváló tanároknak akár 5 és 15 százalékkal is csökkenhetne a heti kötelező óraszáma. A kormány célja ezzel az, hogy így megmentse az oktatási intézményeket, és esetlegesen javítsa az iskolák színvonalat is.

A tervezet szerint a pályakezdő tanároknak az eddig 22 óra helyett 19, a pedagógus I. és II. fokozatba tartozóknak pedig 21 órát kellene tartaniuk egy héten, míg a legkiválóbb, régóta a pályán lévő tanároknak csupán 19 órát. A tanulók terheltsége ugyan valószínűleg növekedne, de a legtöbb évfolyamon ez csak a mindennapi testnevelési órák bevezetését jelentené, ami talán a diákok teljesítményére is pozitív hatással lenne.  

Az általános iskola hatodik és nyolcadik osztályában heti 4, 4 és fél órával nőne az óraszám, míg a középiskola 11. és 12. évfolyamán eggyel csökkentenék a kötelező órák számát. A tervezet lehetővé tenné azt is, hogy az alsó és felső tagozatokban 13 fővel induljanak el az osztályok, ahol a felső korlát a 25 fő. A dokumentum kitér az óvodákra is, hiszen a benne foglaltak szerint a jelenlegi 20 fős csoportok helyett szintén 13 fővel indulhatna egy csoport.

Eddigi hozzászólások:
 Márkuly János - 2010-11-23 10:34:50
  Gratulálok, eddig is a felét dolgozták mint más normális ember csökkentsék csak talán be se kéne menniük csak fizetésnap.


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier