|
A kormány és a szakszervezetek ismét tárgyalnak
MTI
2008. december 08., hétfő 07:00
Hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezetek, hogy egyeztessenek a közszféra jövő évi járandóságáról.
A szakszervezetek továbbra is azt tekintik tárgyalási alapnak, hogy a kormány tartsa be a jövő évi bérekkel kapcsolatos korábbi megállapodást - mondta Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének az elnöke vasárnap az MTI-nek.
Hozzátette: tudomásul véve a válsághelyzetet, annyi engedményre hajlandóak, hogy nem ragaszkodnak az eredeti megállapodásban szereplő jövő évi reálbér-növekedéshez. A reálbér-csökkenést azonban semmiképpen nem tudják elfogadni. Éppen ezért a szakszervezetek a 13. havi juttatás mellett az inflációval megegyező mértékű bérfejlesztésre tartanak igényt jövőre.
A szakszervezeti vezető elmondta azt is, hogy a közszolgálati sztrájkbizottság megkezdte az ágazati sztrájk szervezését arra az esetre, ha a tárgyalások nem vezetnének eredményre. Már folyik a január 12-re tervezett munkabeszüntetés támogatottságának a felmérése.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) határozatlan idejű sztrájkot javasol január 12-től a közszférában. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke pénteken az MTI érdeklődésére azt közölte: a PDSZ azt is javasolni fogja, hogy a sztrájkbizottság csak olyan tartalmú megállapodást írjon alá, amely garantálja, hogy jövőre a 2007-es sztrájkmegállapodásban rögzített összegnek megfelelő juttatásokat kifizetik.
A szakszervezetek és a kormány legutóbbi, december 1-jei egyeztetésén Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára azt közölte: a kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, 140 ezer forintos fizetéshatárig mindenki megkapná a 13. havi illetmény helyett járó pótlékot.
A szakszervezetek a kormány ajánlatát nem tartják elfogadhatónak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, titkosszolgálat, dohányzás, tiltás, cigaretta, telefonadó, percdíj, adó, közmunka, önkormányzat, gazdálkodás, Varga Norman, London, olimpia, futás, maraton, zp, nyitás, engedély, tankcsapda, tétényi éva, esztergom, testület, fidesz, költségvetés, termál, államosítás, holding, fürdő, bölcsőde, díj, gondozás, kormányőr, taxi, lövöldözés, bíróság, pénzügyi tranzakció, átutalás, számlavezetés, orbán viktor, diplomamunka, cafeteria, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás, hajléktalantelep, felszámolás, Zugló, per, zsolnay porcelán, válság, ló, maradványok, lajosmizse, FIFA, világbajnokság, bkv, csőd, adósság, nincs nyugdíj, eltőzsdézett nyugdíj, házirovos, sztrájk, béremelés, Roma konzultáció, pápa, cigányság, munkamegbeszélés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|