|
A kormány hat környezetvédelmi nagyprojekt támogatásáról döntött
MTI
2008. augusztus 14., csütörtök 09:00
A kormány döntése értelmében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Energia Operatív Programja keretében hat, összesen közel 100 milliárd forint értékű környezetvédelmi nagyprojekt kap támogatást - mondta Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) államtitkára szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
A két árvízi tározó, két hulladékgazdálkodási rendszer és két szennyvíztisztítási projekt több mint 500 település, 1,4 millió lakosának környezetét érinti.
Oláh Lajos kifejtette: a 2011-re elkészülő 38 milliárd forint összköltségű hanyi-tiszasülyi, illetve nagykunsági árvízszint-csökkentő tározó 29,3 milliárd forint európai uniós, és 5,2 milliárd forint költségvetési támogatásból valósul meg.
Mivel még az idén elkészül a cigánd-tiszakarádi és a tiszaroffi tározó, a Közép-Tiszán épülő három tározó - a hanyi-tiszasülyi, a tiszaroffi és a nagykunsági - Kisköre és Csongrád között 55-65 centiméterrel csökkenti a vízszintet, még Szegednél is 30 centiméterrel lesz alacsonyabb a vízszint ennek köszönhetően - hangsúlyozta az államtitkár.
Emlékeztetett: 2013-ig mintegy 140 milliárd forint európai uniós forrást vonhat be az ország az árvízvédelmi fejlesztésekbe, ebből 110 milliárd forintot a Vásárhelyi terv továbbfejlesztésére.
A 28 milliárd forint összköltségű két hulladékgazdálkodási nagyprojekt 19,5 milliárd támogatásból valósul meg, ebből 16,5 milliárd forint európai uniós, 3 milliárd forint pedig költségvetési támogatás - mondta Oláh Lajos.
A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási projekt 313 településen 426 ezer lakos évi mintegy 200 ezer tonna hulladékának feldolgozását oldja meg, a Győr Nagytérségi települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer 112 település 260 ezer lakosának hulladékkezelését biztosítja.
A szennyvízkezelési nagyprojektek 31,8 milliárd forint összköltséggel - 22,5 milliárd forint európai uniós, valamint 4 milliárd forint költségvetési támogatással - valósulnak meg.
A Makó és térsége szennyvízelvezetését és szennyvíztisztítását szolgáló projekt keretében hat településen vezetékes szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer épül ki, ez 41 ezer lakost érint. A fejlesztés eredményeképp a csatornázott háztartások száma a jelenlegi 2.342-ről 14 ezerre nő, így a jelenlegi 23 százalékos csatornázottság közel 100 százalékra emelkedik.
Békéscsaba szennyvíztisztítása és csatornázása fejlesztésének eredményeképp a 66 ezres városban további 21 ezer lakos kapcsolódhat rá a csatornahálózatra.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Miranda Kerr, környezetvédelem, ökoautó, autó, sűrítettlevegő, öko, barométer, környezetvédele, szólj, rá, apárda, kamilla, klima, nagykovet, hulladek, termek, kiallitas, kornyezetvedelem, EszenyiEnikő, szemét, Reviczky, CameronDiaz, wc, Budapest,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|