|
A kormány leállít 13 kiemelt beruházást
telesport.hu
2009. március 05., csütörtök 08:00
A megtakarított milliárdokat munkahelyek megmentésére és vállalkozások megsegítésére fordítják.
Leállított 13 kiemelt beruházást a kormány. Korábban már megítélt uniós támogatásokat vontak vissza, összesen 30 milliárd forint értékben. Közöttük van a budai Vár felújítása és a komáromi Monostori Erőd fejlesztése is. A döntést azzal indokolják, hogy a projektgazdák nem tudják megvalósítani azt, amit eredetileg terveztek, vagy csak jóval drágábban. A megtakarított tízmilliárdokat munkahelyek megmentésére és vállalkozások megsegítésére fordítják. A Fidesz szerint viszont éppen ezekkel a beruházásokkal lehetett volna munkahelyeket teremteni.
A Várban álló volt Honvéd Főparancsnokság épülete 1945 óta ilyen romos. És úgy tűnik, hogy továbbra is ilyen marad. A budai Vár rekonstrukciója az egyik olyan kiemelt projekt, amelynek az uniós támogatását visszavonta a kormány. A beruházás leállításával a Várbazár sorsa is bizonytalan marad, pedig ez a terület szerepel a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének listáján. A 335 kiemelt beruházásból 13-at töröltek. A kormány szerint ugyanis a projektgazdák nem teljesítették a feltételeket. A budai Vár mellett elmarad a komáromi Monostori Erőd fejlesztése, néhány útfelújítás és informatikai beruházás.
A kormány szerint a Vár felújítását az I. kerületi Fidesz-vezetésű önkormányzat akadályozta meg, változtatási tilalom elrendelésével. „A projektgazdák ezalatt az időszak alatt - akár a budai Vár, akár a Monostori Erőd esetében - mindezidáig, a határidőig a feltételeket nem tudták teljesíteni” – magyarázta a MSZP-s Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára. A polgármester szerint azonban a tilalom csupán egy épületre vonatkozik. „Az összes többi kérdésben a kormány sértődött reakciója az, hogy elvonta a már egyébként engedéllyel rendelkező, vagy a mi támogatásunkat is élvező projektelemeket” – mondta a fideszes Nagy Gábor Tamás. A döntésekkel megspórolt harminc milliárd forintot gazdaságélénkítésre és a munkahelyek megtartására fordítják. A Fidesz szerint azonban éppen ezekkel a beruházásokkal lehetett volna munkahelyeket teremteni.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vonatbaleset, súlyos sérült, vs angyal, miranda kerr, miley cyrus, billboard music award, robin gibb, rák, halál, abortusztabletta, tüntetés, orrtörés, drukker, gyilkos, 11 év, rablás, emberölés, nav, szja, határidő, vadkan, Eb, labdarúgás, kegyelem, börtön, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, Juventus, Napoli, Olasz Kupa, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, baleset, áldozat, kamion, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|