|
A kormány ne jutalmakra, utazásra és kommunikációra költse az emberek pénzét
MTI
2009. augusztus 30., vasárnap 12:05
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne jutalmakra, végkielégítésekre, utazásokra és kommunikációs pályázatokra költse az emberek pénzét,hanem például a MÁV minőségi fejlesztésére- mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Ágh Péter arról beszélt, az elmúlt napok hírei is azt támasztják alá, hogy miközben az MSZP és a kormányfő arról egyeztet, hogyan lehet az emberek utolsó pénzeit elvenni a megszorításokkal, addigmindig van pénz, ha a haveroknak kell adni, vagy felesleges kiadásokra kell osztogatni. Elmondta, a híradások szerint a MÁV Start két tárgyalásos közbeszerzésen összesen közel 100 millió forint értékben írt ki pályázatot marketingre és PR-kampányra. Ágh Péter erre utalva azt hangoztatta, hogy a jelenlegi helyzetben a 100 millió forintot inkább a vasúti szolgáltatás minőségi javítására kellene fordítani, nem pedig kommunikációra. Utalt arra is, hogy a hírek szerint mintegy kétezer kilométer vasútvonal zárását tervezi a kormányzat, így jövőre olyan városok maradhatnak teljesen vasút nélkül, mint Baja, Szarvas, Mezőhegyes,Makó, Battonya, Vésztő, Mohács, Komló, Nagyatád, Tab, Zirc, Szécsény és Gyöngyös. Közölte, a Fidesz arra szólítja fel Bajnai Gordon kormányfőt: intézkedjen, hogy mielőbb vonják vissza a 100 millió forintos kommunikációs pályázati kiírást. Ágh Péter arról is beszélt: a héten kiderült, hogy a kormányzati tisztségviselők mintegy kétmilliárd forintot költöttek utazásokra. Ebben, mint mondta, a külügyminisztérium vezet: 2008 és 2009-esévben több mint egymilliárd forintot költött utazásokra, míg a gazdasági tárca 310 milliót, a rendészeti 260 milliót, a környezetvédelmi 250 milliót, a kancellária pedig közel 200 millió forintot. A képviselő szerint ez is azt jelzi, hogy "a kormányzati tisztségviselők, a kormányzati emberek és cégek, ha kell, akkor költik az adófizetők pénzét, és élnek, mint Marci hevesen".
Felháborítónak és elfogadhatatlannak mondta, hogy miközben újabb és újabb csontvázak potyognak ki a szekrényből, tehát újabb és újabb felesleges pénzköltések derülnek ki, addig a kormány az emberekutolsó tíz-, és húszezer forintjait akarja elvenni a megszorításokkal. Felelőtlen pénzpocsékolás helyett olyan kormányra lenne végre szükség, amelyik határozottan megálljt parancsol az állandó pénzköltéseknek - hangoztatta a fideszes politikus.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|