Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A kormány spajzol - állítja a Fidesz
MTI
2008. július 28., hétfő 07:00
A Fidesz szerint a kormányzat utóbbi időben megismert egyes kiadásai azt jelzik, a szocialisták már a nehezebb időkre gondolnak és "spájzolnak"; erről Ágh Péter, a párt országgyűlési képviselője beszélt vasárnap, Budapesten sajtótájékoztatón.

A politikus a kormányzat "felesleges kiadásai" között elsőként a kormányszovivo.hu portálról beszélt. Mint mondta, az e célra elköltött 200 millió forint túlságosan sok pénz, ráadásul már az oldal elkészítése is felvet aggályokat. Ágh Péter szerint ugyanis, azok az információk, amit ez az oldal tartalmaz, megtalálhatóak a Miniszterelnöki Hivatal honlapján, de az MTI megfelelő részlegénél is.
Mint Ágh Péter mondta, a kormányszovivo.hu oldal beszállítói között van Gyurcsány Ferenc egykori üzlettársának cége is, aki egyébként korábban más kormányzati megrendelést is kapott.

A politikus a felesleges kiadások között említette még, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - állítása szerint - 3,3 milliárd forintot költ kommunikációs kiadásokra, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 600 millió forintot fordít szintén kommunikációra, a kormányzati tevékenység reklámozására, de - véleménye szerint - a tanulmányok elkészítésére kifizetett összegek is feleslegesek. 
Mint Ágh Péter mondta, ezeket a megbízásokat is a szocialistákhoz közelállók kapták. A politikus név szerint említette Baráth Etele szocialista országgyűlési képviselő fiát, aki "több száz millió forint értékben kapott kommunikációs megbízást".

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier