|
A központi idegrendszere károsodott a magyar katonának
FH
2011. május 20., péntek 09:10
A központi idegrendszere károsodott a keddi afganisztáni balesetben legsúlyosabban megsérült magyar katonának. A katona jelenleg lélegeztetőgépen van, a Honvédkórház intenzív osztályán.
A balesetben sérült másik három katona agyrázkódást, arczúzódást, illetve váll- és gerincsérülést szenvedett, és egyiküknek a lábszárcsontja is eltört. A sérültek vidéken élő családtagjait is Budapestre hozta a minisztérium, és akik szerettük mellett akarnak maradni, azoknak szállást is biztosít a HM. Benkő Tibor vezérkari főnök elmondta: a legsúlyosabb sérültön még hazahozatala előtt életmentő műtétet hajtottak végre egy német tábori kórházban, azóta stabil az állapota. A balesetben elhunyt két katona holttestét vasárnap hozzák haza.
A súlyos életveszélyes állapotban a kórház intenzív osztályán fekvő katona gyógyulási esélyeiről egyelőre még nem tudnak nyilatkozni. A fájdalomcsillapítók miatt ugyanis még nem lehet felmérni, lesz-e maradandó sérülése. A katonának egyébként a központi idegrendszer bevérzésén túl mellkasi sérülései is vannak. A baleset három másik sebesültje közül a legkönnyebb sérültnek agyrázkódása van, ő és egy másik könnyebben sérült társa várhatóan már hétfőn elhagyhatja a kórházat.
A legkönnyebben sérült katonával csütörtök reggel sikerült beszélnie a vezérkari főnöknek. Ő azt mondta: a baleset idején viselték a kötelezően előírt négypontos biztonsági övet és a sisakot. Benkő Tibor azt is megjegyezte, hogy az eddigi vizsgálatok alapján semmi jel nem mutatott arra sem, hogy a felborult páncélozott járműnek bármilyen műszaki hibája lett volna. A legsúlyosabb sérült, a jármű vezetője pedig gyakorlott katonai sofőr, hiszen afganisztáni kiküldetése előtt 500 ezer kilométert vezetett még itthon, Németországban és Afganisztánban az amerikaiaktól pedig kifejezetten erre a katonai járműre kapott kiképzést.
Az iraki háborúra kifejlesztett járműnek valószínűleg egy aknarobbantás kisebb kárt okozott volna, mint az, ami a tragédiában történt: a 17 tonnás jármű úgy borult fel, hogy kétszer-háromszor megpördült maga körül. A honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának tagjai még kedden szenvedtek balesetet logisztikai szállítás közben Mazar-i Shariftól 15 kilométerre. A balesetben életét vesztette Dálnoki András szakaszvezető és Róth Orsolya őrmester.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pokolgép, Afganisztán, tálib fegyveresek, Cheryl Cole, Afganisztán, katona, x-factor, adomány, afganisztán, kivonás, barack obama, Anglia, Harry herceg, katonaság, határsértés, sérült, meghalt, obama, osama bin laden, megölték, kitüntetés, pakisztán, temetés, robbantás, öngyilkos, merénylő, honvedseg, afganisztan, wikileaks, tálibok, antenna, magyar katona, afgan, nato, támadás, haláleset, háború, nyilvános, kivégzés, békefenntartó, hadsereg, koszovó, dokumentumok, titkos, botrány, USA, Aisha, megcsonkították, Horst, Köhler, lemondott, vonatbaleset, súlyos sérült,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|