Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A LIGA Szakszervezetek nyílt levele Gyurcsány Ferencnek
2008. január 13., vasárnap 10:00
A LIGA Szakszervezetek széleskörű társadalmi összefogás mellett folytatja tiltakozását az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása ellen – olvasható a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának hivatalos honlapján.
A következő sorokban olvashatják a LIGA Szakszervezetek Gyurcsány Ferenchez intézett nyílt levelét:
 
A LIGA Szakszervezetek széleskörű társadalmi összefogás mellett folytatja tiltakozását az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása ellen.
 
Az Országgyűlés által 2007. december 17-én megszavazott törvény elfogadására a társadalom és a szakmai közvélemény megkérdezése nélkül, sőt egyértelmű tiltakozása ellenére került sor. A megalapozott államfői vétó ellenére a koalíció lényegében változatlan formában kívánja a törvényt újratárgyalni és elfogadtatni.
 
Szakszervezeti szövetségünk más társadalmi szervezetek támogatásával népszavazási kezdeményezést indított el, amelynek eredményeképp lehetővé válik, hogy a társadalom életét alapvetően és hosszútávon befolyásoló döntés az érintettek többségének egyetértésével szülessen meg. A népszavazáshoz szükséges aláírások várhatóan rövid időn belül összegyűlnek, azt tehát az országgyűlésnek ki kell írnia.
 
Kérjük a kormányt, gondolja újra az egészségbiztosítási rendszer átalakításának jogalkotási folyamatát, és a törvény februárra tervezett szavazásra bocsátása helyett kezdeményezzen valódi társadalmi párbeszédet a társadalombiztosítás jövőbeni modelljéről.
 
Ha a fentiek ellenére a kormány továbbra is szakmailag és politikailag helytállónak ítéli a törvényt, megfontolásra javasoljuk, hogy maga is forduljon e kérdésben a választópolgárokhoz, és éljen a törvényt megerősítő népszavazás kezdeményezésének lehetőségével. E lépés módot adna arra, hogy a tavasszal egyébként is sorra kerülő népszavazással összevonva jelentős költségeket takarítsanak meg, és elejét venné annak a bizonytalan helyzetnek is, amivel a törvény újbóli elfogadása és a későbbi népszavazás közti időben számolni kell.
 
A törvényhozó és a végrehajtó hatalomnak politikai és alkotmányos kötelezettsége, hogy mind a szükséges eljárási kérdésekben, mind a népszavazási kérdés tartalmát illetően semleges álláspontot képviseljen.
 
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány megkérdőjelezi a népszavazási kezdeményezés jelentőségét, és ellenpropagandájával azt a hamis látszatot kelti, hogy a LIGA Szakszervezetek által javasolt kérdésben tartott ügydöntő népszavazás nem érintené az elfogadott törvényt.
 
Amennyiben a kormány kitart szándékai mellett, elvárjuk, hogy a tisztesség jegyében tartózkodjon a választópolgárokat megtévesztő, népszavazási kezdeményezésünket lejárató eszközök használatától, ne éljen vissza hatalmával, információs túlsúlyával, és biztosítsa számunkra a társadalom tájékoztatásának lehetőségét és arányos feltételeit.
 
Budapest, 2008. január 11.
LIGA Szakszervezetek
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier