|
A magánszektort is be kell vonni a városfejlesztésbe
MTI
2009. május 31., vasárnap 07:00
A magánszektort, valamint a kis- és közepes vállalkozásokat a gazdasági recesszió közepette is be kell vonni a városfejlesztésbe - vélekedik David Froessler német szakértő, aki részt vett a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) támogatásával rendezett magyarországi "URBACT - Segítség az integrált városfejlesztéshez" című szemináriumsorozaton.
A programsorozatban szakmai közreműködőként vett részt a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT), amely közleményben tájékoztatta az MTI-t a rendezvényről. Az Európai Bizottság által indított, 2002 óta működő URBACT program a városfejlesztés legjobb gyakorlatait igyekszik feltárni, és az így szerzett ismereteket átadni. A program célja a városfejlesztés hatékonyságának növelése és az uniós támogatások eredményesebb felhasználása ezen a területen. A Csepelen, Tatabányán és Nyíregyházán az NFGM támogatásával és a MUT szakmai közreműködésével megrendezett szemináriumsorozat támpontokat kívánt adni ahhoz, hogy hogyan építhetők be ezek a tapasztalatok a hazai integrált városfejlesztési gyakorlatba.
Magyarországon leginkább a roma populáció súlyos problémájára kell választ adniuk a városfejlesztési elképzeléseknek - idézi a közlemény David Froessler URBACT-szakértőt, aki szerint a romák lakhatási helyzetének javításában fontos szempont, hogy ne kész, számukra idegen lakásokba költöztesse át őket a városvezetés, hanem inkább eszközöket kapjanak a saját lakókörnyezetük fejlesztéséhez. Érzékeny kérdés emellett, hogy miként lehet bevonni a városfejlesztési együttműködésekbe a magánszektort, valamint a kis- és közepes vállalkozásokat. A szakértő szerint a megoldás kulcsa a folyamatos kapcsolattartás: a városvezetésnek napi információval kell rendelkeznie a vállalatok terveiről, és viszont, ezenkívül minden városnak ki kellene dolgoznia egy, a kis- és közepes vállalkozások támogatására vonatkozó stratégiát.
David Froessler elmondta: a magyar városok harmadik központi problémája az a magyar sajátosság, hogy az önkormányzatok a rendszerváltás után szinte a teljes lakásállományukat nagyon olcsón értékesítették, így a tulajdonosi szerkezeten belül magas a szegény, a felújítást, állagmegőrzést finanszírozni képtelen lakástulajdonosok aránya, ez pedig megnehezíti a lakóterületek fejlesztését. A szakértő követendő példaként Tatabánya városát említette, ahol mintaszerűen sikerült bevonni a várostervezésbe a magánszférát.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Komárom, felújítás, városközpont, tilosfutniBudapesten DemszkyGábor, vanília, fagyi, áremelkedés, Damu Roland, pszichiátria, börtön, kezelés, szemétszállítás, díj, tea, arany, luxus, EU, tyúkjólét, tojás, ketrec, NNI, kézigránátos, robbantgató, nyomravezetői díj, binyhád, uszoda, gyerekek, rosszullét, gőzök, tisztítás, fukusima, radioaktív, rendszámcsere, rendszám, értelmetlen, szakmai érv, NAV, adó-visszafizetés, adó, jóváírás, válallatok, pécsi lövöldözés, szakértői vélemény, Gere Ákos, biztosítás, gépjármű felelősségbiztosítás, Malina Hedvig, tárgyalás, Peter Labas, robin gibb, rák, halál, nav, szja, határidő, Apollo23, szinglik, barátnő, René, adóhivatal, söralátét, adóbevallás, Lady Gaga, Tokio, Japán, fellépés, mentelmi jog, tilki attila, Szima Judit, TMRSZ, csalás, sikkasztás, vádemelés, Tescó, óvszer, gumi, kiszolgálás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|