|
A Magna kezében az Opel sorsa
MTI
2009. május 30., szombat 10:00
Általános megkönnyebbülés fogadta Németországban a szombat hajnalban létrejött megállapodást az anyavállalat General Motors súlyos pénzügyi válsága miatt ugyancsak csőd közeli helyzetbe került Opel autógyár megmentéséről. A többszereplős, a német kormány, a németországi autógyáraknak otthont adó tartományok vezetői, valamint a General Motors és az amerikai pénzügyminisztérium és nem utolsósorban az osztrák-kanadai Magna International beszállítói és alkatrészgyártó konszern között létrejött egyezség előirányozza, hogy az Opelt a Magna veszi át.
A megállapodás része az is, hogy az átmeneti időszakban a német nagykoalíciós kormány 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt biztosít a nagy hagyományokkal rendelkező Opel számára. Az egyezmény - amely értesülések szerint mintegy négy héten belül készül el végleges formájában - több hónapos, drámai fordulatokban bővelkedő tárgyalások végére tett pontot. Az utolsó pillanatban csaknem meghiúsította a megállapodást a General Motors pótlólag beterjesztett, 300 millió eurót kitevő követelése, ami majdnem német-amerikai diplomáciai válságot okozott. Meg nem erősített információk szerint az európai részének fokozatos függetlenedésébe beleegyező amerikai vállalat nem állt el ugyan a szóban forgó követeléstől, a Magna azonban átvállalta azt.
Szombaton délelőtt szinte valamennyi érintett fél üdvözölte az egyezményt, így a német kormány több minisztere, a tartományi kormányfők és a General Motors európai vezetője is. Megkönnyebbüléssel fogadták a túlélést jelentő egyezséget a németországi Opel üzemi tanácsának vezetői és a szakszervezetek is. Annak ellenére, hogy egyidejűleg az is ismertté vált: a Magna ugyan mind a négy németországi üzemet - a rüsselsheimit, a kaiserslauternit, az eisenachit és a bochumit is - megtartja, de mintegy 2500 alkalmazott elbocsátása várható. A hírek szerint az elbocsátások valószínűleg Bochumot sújtják majd leginkább. A négy németországi üzemben egyébként valamivel több mint 25 ezer alkalmazott dolgozik.
Német szakértők úgy vélekedtek, hogy a megállapodás - noha sok kockázatot és még tisztázatlan részletet rejt magában - biztosíthatja az Opel túlélését. A beruházók versenyében az olasz Fiatot is kiszorító, s végül az Opelért egyedül küzdő osztrák-kanadai céget megbízható partnernek nevezték, annak ellenére, hogy az autógyártásban nem rendelkezik közvetlen tapasztalatokkal. A Magna International szerte a világon mintegy 240 alkatrészgyártó üzemet birtokol, 74 ezer embert foglalkoztat, s 2008-ban 23,7 milliárdos forgalmat bonyolított le.
A céget 1969-ben az osztrák-kanadai Frank Stronach alapította. Stronach - mint kiszivárgott - az orosz Szberbank pénzügyi támogatásával és a GAZ orosz autógyárral partnerségben veszi meg az Opelt, s ebből fakadóan is az orosz piac meghódításában nagy reményeket lát. A konszern Németországban jól ismert, több neves német autógyárnak, köztük az Audinak, a BMW-nek és a Daimlernek is szállít alkatrészeket.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Jenson Button, rali, motorsport, fesztivál, húsvét, razzia, jogosítvány, ittas vezetés, titanic, roncsok, feltérképezés, rendőrség, autófeltörő, feltörés, árokba borult, embercsempész, bolgár, határőrség, törökök, migránsok, Hort, szilveszter, baleset, karambol, 3-as főút, dakar, verseny, dél-amerika, bankrablás, Székesfehérvár, Takarékszövetkezet, betegszállító, autóbaleset, Kistelek, Szeged, öngyilkossági kísérlet, fenyegetés, vonat, hármas karambol, Túrkeve, csillag születik, lászló attila, énekes, megnyerte, kirabolta, fegyveres, Trükkös tolvajok, kötelező, biztosító, biztosítás, autó, gépjármű, 44-es, háromas, béka, ősi, ugrás, győr, mercedes, villanyoszlop, meghalt, daru, tördemic, veszprém, tragédia, Badacsonytördemic, fenyő jános, gyilkosság, gyanúsított, kulcsfigura, Zöld Pardon, koncert, újra nyit,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|