|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A magyar diákok szövegértési képességei gyengék
MTI 2011. június 28., kedd 14:48
Gyengébbek a magyar diákok digitális szövegértési képességei, mint a nyomtatottszöveg-értésük, ennek okai pedig egyebek mellett a családi háttérben és az internethez való hozzáférésben keresendők.
A már korábban bejelentett vizsgálat általános eredményei mellett kedden több országban egyszerre mutatták be ennek egyik „alvizsgálatát”, amely a digitális szövegértést mérte fel a 15 éves diákok körében. A 16 OECD-országban végzett felmérés szerint Magyarország a 12-14. helyen áll, Spanyolországgal, Lengyelországgal és Ausztriával hasonló helyen. A hagyományos szövegértési kategóriában Magyarország a 13-22. helyet foglalta el a 34 OECD-ország között. Matematikából és természettudományos ismeretekből továbbra is az átlag körüli a teljesítményünk A 2000-ben indult PISA-vizsgálatokban először tapasztalhattunk pozitív változást 2009-ben, a magyar tanulók átlageredménye a szövegértésben 12 ponttal nőtt az elmúlt évekhez képest. Ezzel utolérték például svéd, ír és francia, illetve lehagyták spanyol, osztrák, olasz és görög társaikat, együtt fejlődtek a német, portugál, lengyel és liechtensteini gyerekekkel. Tapasztalatok alapján leginkább a korábban gyengébb tanulók teljesítménye nőtt. A funkcionális analfabétának tekinthető 15 évesek aránya 2006-ban még 20 százalék fölött volt, tavaly "csak" 17,6 százalék. (Más megfogalmazásban: még mindig minden hatodik diák funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolából.) Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár kedden a digitális szövegértéssel kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy az eszközközpontú informatikai fejlesztéseket a tudás, elsősorban a pedagógusok digitális íráskészségének fejlesztése kövesse. Továbbra is jellemző a magyar iskolarendszerre, hogy a családi háttér erősebben befolyásolja a tanulók eredményeit, mint a legtöbb országban. Igaz ez mind a hagyományos területekre (olvasás-szövegértés, matematikai eszköztudás, természettudomány), és igaz ez a digitális írásbeliséggel kapcsolatos kompetenciákra is. Ez utóbbira természetesen erősen hat, a család szocio-gazdasági helyzetével is összefüggő faktor, internethez, számítógéphez való hozzáférés is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, nyelv, tanulás, nyelviskola, tanfolyam, nyelvvizsga, nyelvtanulás, diploma, Hien, érettségi, Caramel, felvétlei, felsőoktatás, felvételi, tandíj, egyéb díjak, jelentkezési határidő, egyetem, Ikrek, X-Faktor, Hajdú Mariann, iskola, istenes bence, média, munka, tervek, lakatos yvette, énekes, zene, szerelem, vv zsófi, sziget, perec, barabás éva, afrika, park, balaton, zebra, gyermekpszichiáter, fiatalok, ombudsman, törvény, ponthatár, eredmény, edzés, űr, kutatás, szeleczki dávid, megasztár, tolvai renáta, kállay, zimány linda, vizsga, német, középszint, történelem, 2012, matek, kombinatorika, irodalom, jog, túljelentkezés, finanszírozás, diák, lázadás, gimnázium, szigetszentmiklós,
|
|