Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A magyar kormány vásárolna a kivont osztrák tankokból
FH
2010. december 12., vasárnap 11:00
Norbert Darabos azt mondta, hogy évente 12 millió eurót akarnak megtakarítani így. Az osztrák sajtó szerint a magyar kormány jelezte, hogy vásárolna a tankokból, amelyet kivonnak az osztrák hadseregből.

A védelmi miniszter a Krone Zeitung nevű osztrák lapnak kijelentette: "Megváltoztak a körülmények, ezért többé nincs szükség a független területvédő erőkre." Darabos ezzel a hidegháború befejeződése után kialakult helyzetre, illetve arra utalt, hogy már nem fenyeget keletről tankinvázió, amely a globális szembenállás korszakának egyik félelme volt.

A kormány döntése értelmében nagyjából félezer harci járművet vonnak ki takarékossági okból. Ezek egy része bontóba kerül, a többit pedig eladják. Az osztrák lap közlése szerint a magyar kormány máris érdeklődött, hogy miként vehetne tankokat az osztrák hadseregtől.

Norbert Darabos júniusban még azt mondta, hogy az osztrák hadsereg 384 tankjának, köztük 114, Leopárd 2-es típusú harckocsijának felét pihentetni fogják, mert így tudnak euró tízmilliókat megtakarítani. Mivel nem kell benzinre költeni, nem kell gyakorlatokon bevetni azokat, és így az igénybevétel miatti gyakoribb karbantartásra sem lesz szükség.

Az osztrák védelmi miniszter akkori bejelentése szerint a takarékoskodás a kormány megszorító intézkedéseibe illik. Eszerint 2014-ig az összes minisztérium költségvetését le kell faragni. Ezen belül a védelmi minisztériumnak 540 millió eurót kell megtakarítania. A mozgósítható osztrák tankokat továbbra is bevetik gyakorlatokon, és külföldi missziókon. Azokat, amelyek raktárba kerülnek, nem fogják eladni, vagy szétbontani hulladékként, mert a jövőben esetleg még szükség lehet rájuk a miniszter szavaival: "vész esetén" - közölte Darabos a nyáron.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier