Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A második világháború áldozataira emlékeztek a turulszobornál
MTI
2008. augusztus 18., hétfő 10:00
A második világháború magyar áldozataira emlékezett a XII. kerületi turulszobornál a Nemzet Emlékezés Harangja Alapítvány és a Hegyvidéki Trianon Társaság. A mintegy százfős közönség előtt a Magyar Gárda és Magyar Országos Véderő Egyesület két tucatnyi tagja jelenlétében a katolikus és a református egyház képviselői vezetésével imádkoztak az elhunytakért és a turulszobor megmaradásáért.

Annak ellenére, hogy az MTI-vel a református és a katolikus egyház vezető képviselői az elmúlt napokban közölték: nem adtak senkinek engedélyt, hogy egyházuk képviseletében a turulszobornál imádkozzanak, mégis megjelent egy-egy lelkészük az eseményen. A három keresztény történelmi egyház közül egyedül a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészei közül nem vett részt senki a rendezvényen.
Kiss Endre József református lelkipásztor a jogerős bírósági ítélet alapján elbontandó turulszobor mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy kellene egy olyan emlékmű Magyarországon, amely az összes második világháborús áldozatra emlékezik, így a deportáltakra, a polgári és katonai áldozatokra, valamint a szovjet kényszermunkatáborba hurcoltakra is.
Forgách Alajos római katolikus kanonok arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar fővárost védő katonák azért haltak meg, hogy a következő nemzedékek itt békében élhessenek.
Kalota József görög keleti érseki vikárius áldozatoknak nevezte azokat a halottakat, akik Budapestért  harcoltak és életüket vesztették. Rájuk emlékeztet a turulszobor - tette hozzá.

Lányi Zsolt volt kisgazda képviselő kitért arra, hogy a második világháború második legnagyobb ostromgyűrűje - Sztálingrád után - Budapest körül húzódott. Ha Sztálingrád védőiről hősként beszélnek, Budapest védőit is így kellene emlegetni - fogalmazott.
A megemlékezés végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el a turulszobornál.
A XII. kerületi önkormányzat turulszobor építési engedély hiánya miatti lebontása elleni kérelmét augusztus 6-án utasította el a Fővárosi Bíróság, a határozat ellen a táblához lehet fellebbezni. Az emlékművet a második világháború polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében állította a XII. kerületi önkormányzat az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán.

Fotó: MTI

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier