Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Mentőszolgálat új kocsikat vesz
FH
2011. január 07., péntek 16:05
Idén 50 új esetkocsit és 100 új mentőautót vehet az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - a többi között ez derül ki az egészségügyért felelős államtitkárság pénteki közleményéből.

Az 50 korszerű, felszerelt esetkocsit abból a 850 millió forintból tudják várhatóan már a nyáron üzembe állítani, amely a tavalyi büdzséből megmaradt, a 100 mentőautót pedig abból az 1,75 milliárd forintból szerzik be, amely az idei költségvetés külön sorában kifejezetten erre a célra szerepel - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Győrfi Pál. Az OMSZ szóvivője közölte azt is, hogy idén mindezeken felül plusz 2 milliárd forint van a költségvetésben a mentőszolgálat működési, fejlesztési kiadásaira.

Az idei 150 új eset-, illetve mentőautón kívül, ha nem is 2011-ben, de később még 200-at vehet az OMSZ uniós forrásokból. Győrfi Pál elmondta: összesen 11,5 milliárd forint uniós támogatást kap majd az OMSZ, amelyből 22 új mentőállomást tudnak felépíteni, 60 meglévő állomást felújítanak, új, korszerű eszközöket vásárolnak és ebből a pénzből veszik majd meg a 200 mentőautót is. Hozzátette: már az idén felhasználható viszont az a szintén uniós 3,5 milliárd forint támogatás, amelyből az OMSZ segélyhívó- és mentésirányítási rendszerét fogják korszerűsíteni.

Az államtitkárság közleménye szerint "ezen lépések felszámolják azt a súlyos, már-már a működőképességet veszélyeztető hátrányt, melyet az előző évek indokolt fejlesztéseinek elmaradása okozott". A dokumentum emlékeztet arra, hogy 2008 óta egyetlen új mentőautó sem állt szolgálatba, miközben a használható gépkocsik száma folyamatosan csökkent.

Eddigi hozzászólások:
 Andor Gréta - 2011-01-10 11:01:11
  Nagyon helyes, ide kell a pénz, hiszen életek forognak kockán! Nem a bkv-nak kell új flotta.
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier