Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A műholdfelvételeken már a katasztrófa előtt látszódhatott a gátrepedés! Frissítve
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. oktober 05., kedd 14:26
A Google műholdfelvételein a vörösiszap tározó repedése vélhető, amely épp a Kolontár felé eső sarkán keletkezett

Ha korábban szemügyre veszik a gát sérüléseit, talán megelőzhető lett volna a mostani katasztrófa. Arra gondolni sem merünk, hogy egy esetleges sérülést talán már korábban is észleltek, csak nem siettek a javítással.

Amennyiben viszont bebizonyosodik, hogy a mostani katasztrófának bizony voltak előjelei, csak az illetékesek nem vették elég komolyan, úgy a cégtulajdonosok komolyabb eljárásra készülhetnek.

A cég igazgatója, Bakonyi Zoltán szerint mindenesetre nem veszélyes az egészségre és egy erős slagozással eltüntethető a vörösiszap. A katasztrófát a cégvezető szerint az okozta, hogy az utóbbi időszak esőzései miatt a tározó külső fala felázott.

A Greenpeace környezetvédő szervezet azt állítja, hogy már a katasztrófa előtti napon készült műholdfelvételeken látszott, hogy megrepedt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja; a környezetvédelmi szervezet szerint a túl sok tárolt vörösiszap lehetett a katasztrófa elsődleges oka.

A Greenpeace felháborítónak tartja a "MAL Zrt. vezetőinek cinizmusa, félretájékoztatása".  "A következő katasztrófák megelőzése miatt a cég vezetőit a büntetőjog eszközeivel is a legszigorúbban felelősségre kell vonni" - idézte a közlemény Szegfalvi Zsoltot, a Greenpeace helyszínen tájékozódó igazgatóját.

Eddigi hozzászólások:
 VéZsé - 2010-10-05 16:45:36
  Nem az a sarok sérült meg! A fotón a dél-nyugati sarok van: http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Ajka,+Magyarorsz%C3%A1g&sll=37.0625,-95.677068&sspn=31.701751,86.572266&ie=UTF8&split=0&ei=-jirTKXTN4OM_AbWw9DaDA&hq=&hnear=Ajka,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.083456,17.496414&spn=0.003324,0.010568&t=h&z=17 A sérült pedig az észak-nyugati: http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Ajka,+Magyarorsz%C3%A1g&sll=37.0625,-95.677068&sspn=31.701751,86.572266&ie=UTF8&split=0&ei=-jirTKXTN4OM_AbWw9DaDA&hq=&hnear=Ajka,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.088365,17.498099&spn=0.003324,0.010568&t=h&z=17
 Taki - 2010-10-05 19:48:38
  Ha nem veszélyes, akkor fürödjön meg benne a cégvezető. Dilettáns, barom
 qvasz - 2010-10-05 20:02:01
  Azt tudja valaki, hogy mikori felvételek ezek?
 anonim - 2010-10-05 20:04:11
  Hiszen a gátnak nem is ez a sarka szakadt át, hanem a képen látható bal-felső sarok.
 Hne - 2010-10-05 21:17:34
  ....és a szakadás előtt miért nem látta senki?! Hol voltak ezek a felvételek addig?
 Okoska - 2010-10-05 22:03:40
  A guglin látható felvétel 2008 októberében készült.
 t - 2010-10-05 22:38:45
  Ez nem hiszem, hogy repedés lenne, ugyanis a kép a tározó másik oldaláról készült. Mielőtt megjelentettnek egy ilyen képet nézzék már meg, hogy miről is készítették.
 Király Zoltán - 2010-10-06 07:32:16
  Érdekes hogy a Google Earth-ön már az 2008.10.08 műholdas felvételen már látszik az Állítolagos repedés. A másik érdekkeség hogy 2 évig senki fia nem vette észre a földön amit az égből is lehet látni.
 Lali94 - 2010-10-06 07:39:01
  Az egy csővezeték, ha jó emléxem. És nem is az a sarok szakadt ki...
 AnTHraX - 2010-10-06 07:52:46
  Nem veszélyes az iszap? Na igen, nem is lehetett megfulladni, nem is mart meg senkit....jogos, tehát nem veszélyes. Kérdés, hogy ekkora mennyiséget lehet-e felhalmozni akármilyen ipari üledékből és ha lehet, akkor milyen körülmények között tehetik meg?!(Szerintem nem lehetne, de ez csak a saját véleményem.)
 Cserpnyák Elek - 2010-10-06 07:53:53
  A Google műholdfelvételein???Könyörgöm... Lehet én vok ennyire tudatlan,de a wikipédia szerint(ami mindenki számára elérhető): "Google Earth megkönnyíti az egyébként más forrásokból is elérhető műholdas képek felhasználását, ebben pedig a kormányok és hadseregek nemzetbiztonsági kockázatot látnak." Gratulálok...
 Gryzzli - 2010-10-06 08:53:38
  Ha az iszap nem mérgező akkor az összegyüjtött iszapop leönteném a cégvezetők udvarára,házába és az ö gyerekeik játszanak az iszabban hiszen nem mérgező csak vörös.
 Mili - 2010-10-06 09:53:20
  Hááát, azért nehogy meglepődjünk, hogy hol szakad még át... Én személy szerint több véleményt hallottam arról, hogy lehetett ezt már korábban sejteni és rebesgették is...Nah???
 Mili - 2010-10-06 09:57:00
  Jah és még annyit, hogy fikázhattok itt bármit, de BIZTOS, hogy nem úgy szakadt át, hogy egyszer csak hipp-hopp!!!! Amúgy meg...és ha ott is meg van repedve????
 BZo - 2010-10-06 10:30:33
  Érdekes, amikor katasztrófa van, a Greenpeace is hozzászólási kényszert érez, de az, hogy ebben az országban minden erdőt lassan leamortizálnak, és hogy úgy építenek meg utakat, hogy hegygerinceket átvágnak, ahelyett hogy alagutakat építenének, például.;, ezek a lassú folyamatok nem zavarják őket...
 janvaj - 2010-10-06 12:54:16
  Miért nem mélyedéses területet hoztak létre a vörös iszap tárolására? (onnan nemigen tud felfelé folyni mert Maucetung már meghalt!) Ha már a vörös iszap nem szükséges, miért nem irányítják vissza ahonnan kiszedték? (biztosan vannak üres vágatok, üregek, vagy tárolható helyek) Lehetett volna már a tárolás előtt is a közömbösítést végrehajtani ! Sok a kérdés! Vajon hol a válasz? A túlfizetett mérnök uraknál?
 rizsateve - 2010-10-06 13:50:15
  Érdekes, hogy a Google-ről származó egy-két órája, vagy napja frissített műholdas fotókon nem látszik a házunk, pedig tavaly költöztünk be.
 Déé - 2010-10-06 17:15:50
  gyerekek... gondolkozzatok már 1 kicsit... nézzétek meg jobban a képet és mérjétek össze h kb milyen magasságba van a kép a földszinttől és nézzétek meg milyen széles a "repedés" a képen... namármost akárhogy is nézem ha azt a "repedésnek" tűnő valamit a földről nézte volna valaki az alaphangon 2-3 méter szélesnek kéne lenni a viszonyítás miatt... KAMUUUU... újabb szart kitaláltak hogy legyen még valami hír ezzel kapcsolatba (N)
 FÜGE - 2010-10-08 12:41:15
  Azt beszélik, hogy a katasztrófa délelőttjén robbantás történt a tározóknál. Műholdas felvétellel lehet ezt igazolni, vagy cáfolni? Ha igen, SEGÍTSÉG!!!!




kapcsolódó hírek


cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2013 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier