|
A nemzetbiztonsági bizottság kedden tárgyal a sorozatgyilkosságról
MTI
2009. szeptember 07., hétfő 13:27
Kedden hallgatja meg zárt ülésen az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága "a sorozatgyilkosságok sajtóban megjelent nemzetbiztonsági összefüggéseinek hátteréről" szóló tájékoztatást.
Simicskó István, a testület KDNP-s elnöke a bizottsági ülést 12 órára hívta össze, az ülésnek a tájékoztató az egyetlen napirendi pontja. A bizottság összehívását Ficsor Ádám, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter kezdeményezte, hogy tájékoztatást adjon a romagyilkosságokkal összefüggésben készült, a világhálóra került - a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) állítólagos szerepéről készült - írásos anyaggal kapcsolatban. Az internetre augusztus 29-én került fel egy háromoldalas dokumentum, amely szerint a romagyilkosságok egyik feltételezett elkövetőjét már korábban is figyelték a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, de amikor fegyvervásárlásába kezdett, megszüntették a titkos adatgyűjtést. A másik gyanúsított pedig állítólag a Katonai Biztonsági Hivatal "titkos kapcsolata" volt. A feljegyzés szerzője kemény kritikával illette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) leköszönő főigazgatóját, majd feltette a kérdést: kinek, illetve kiknek állhatott érdekében a romák körében elkövetett gyilkosságsorozat. Egy nappal korábban a köztévé arról számolt be, hogy a titkosszolgálat évekig figyelte a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját. Az MTV Híradójának információi szerint a testvérpár egyik tagjának telefonbeszélgetéseit azért hallgatták le, mert közismert volt, hogy szélsőséges nézeteket vall. Beszámoltak arról is, hogy a gyanúsított megfigyelését két hónappal az első gyilkosság előtt befejezték. A háromoldalas anyag miatt az NBH-nál belső vizsgálatot rendeltek el, a tárca nélküli minisztert a szolgálatok irányításában segítő, a Miniszterelnöki Hivatal keretei között működő Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) augusztus 31-én közleményben tudatta: nem dokumentum, hanem az NBH belső információiból, valamint a cikk szerzőjének ezekből levont következtetéseiből álló kompiláció (összeollózás) az anyag. Ficsor Ádám szakminiszter pedig a részletekre is kiterjedő elemzés elkészültével kész ismertetni annak megállapításait a Nemzetbiztonsági Bizottsággal, amelynek összehívását kéri. Mint az NBI tudatta, a miniszter utasítására külön értékelik, hogy milyen szerepük volt a szolgálatoknak ezen ügy felderítésében, és tekintetbe veszik azt, hogy az azóta letartóztatott feltételezett elkövetők egyike szélsőséges szervezetben vett részt, és ezért korábban huzamosabb ideig az NBH látókörében volt. Hangsúlyozták: az NBH ebben az ügyben külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtést addig folytatott, ameddig annak törvényi feltételei fennálltak.
Bajnai Gordon miniszterelnök az MTI-nek adott, csütörtökön megjelent interjújában kiemelte: bár az interneten megjelent anyagot összeollózott iratoknak minősítette az NBH, azt kérte a minisztertől, hogy az NBH újonnan megbízott vezetője vizsgáltassa ki, mekkora a valóságtartalma az anyagnak, történt-e mulasztás 2008-ban, és ha igen, akkor állapítsa meg a személyes felelősséget is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Demi Moore, film, Very Good Girl, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, Juventus, Napoli, Olasz Kupa, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Csillag születik, Plazma, Szirota Jennifer, Nicki Minaj, Kiss Orsi, Class Fm, interjú, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, Szakos Andi, megasztár, jóslat, útvonaltervező, ókor, Sarapova, legjobb nyolc, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Zsákutca 2012, borsod, rendőrség, musical, drog, németország, bevándorló, magyarok, Vágó Piros, Abaházi Csaba, rádió, párbaj, autó, Janicsák Veca, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, Tamás atya, Jóban Rosszban, emlékepizód, halál, Bodroghalma, mészáros, gyilkosság, életfogytiglan, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, balta, pilis, mezőtúr, győr, előzetes, bisztró, lövöldözés, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, balatonakarattya, kulcs, mészárlás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|