|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A Paksi Atomerőmű teljesen biztonságos
NFM Kommunikációs Főosztály 2011. március 24., csütörtök 09:59
2011. március 23-án Fellegi Tamás energiaügyekért felelős nemzeti fejlesztési miniszter a helyszínen tájékozódott a Paksi Atomerőmű természeti katasztrófák elleni védettségéről.
A látogatás során a tárcavezetőnek Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgató, Baji Csaba, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató és Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató számolt be az erőmű biztonságosságáról, a japán helyzet fejleményeiről. A tájékoztatást követően a miniszter megtekintette létesítmény telephelyét, blokkjait is. A látogatás során Fellegi Tamás újságíróknak megerősítette: Magyarországot semmilyen veszély nem fenyegeti a Japánban történtek miatt, ugyanakkor az érintettek egybehangzó döntésének megfelelően az atomerőmű haladéktalanul aláveti magát az önkéntes stressz-tesztnek, amiről az Európai Unió határozott. A vizsgálatról a miniszter elmondta, hogy az leginkább egy kritériumrendszernek való megfelelőséget vizsgáló eljárás lesz, mintsem konkrét vészhelyzetek szimulálása. Mint az ismeretes az Európai Unió döntése értelmében a tagállamok atomerőművei önkéntes alapon részt vehetnek egy ún. stressz-teszt vizsgálaton, amelyet teljes transzparenciával, a nyilvánosság tájékoztatása mellett hajtanak majd végre. A vizsgálat során külön kiemelt figyelmet szentelnek majd a külső elárasztás és a földrengések elleni védelem vizsgálatára, a vészhelyzeti tartalék rendszerek, valamint a balesetlehárítási tervek és gyakorlatok átnézésére is. Az uniós energiaügyi miniszterek 2011. március 21-i rendkívüli tanácsülésén, melyet Fellegi Tamás hívott össze, a tagállamok egyetértettek a vizsgálatok lefolytatásának szükségességével és jelezték részvételi szándékukat. A Paksi Atomerőművet érintő programokkal kapcsolatban Fellegi Tamás jelezte: az üzemidő hosszabbításra történő felkészülés nem áll le, de a japán helyzet teljes körű elemzésének és a biztonsági felülvizsgálatnak a tapasztalatai alapján, ha szükséges a hatóságok módosítják az engedélyezési eljárást és a kritériumokat, amiknek természetesen az erőmű teljeskörűen meg kell majd feleljen. Az esetleges bővítés kérdéskörét érintve kiemelte: A Paksi Atomerőmű megkerülhetetlen és biztonságos eleme a hazai villamosenergia-rendszernek, a készülő stratégiai dokumentumok a következő évtizedben feltétlenül számolnak a nukleáris termelő kapacitásokkal. A bővítésről viszont a kormány még nem döntött, de egy esetleges támogató döntés esetén a beruházásnak és az új blokk(ok)nak meg kell felelni(ük) a közeljövőben lezajló biztonsági elemzések tapasztalatai alapján született előírásoknak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Détári, HLSZ, év edzője, licenc, NB I, labdarúgás, Magyar Kupa, Szolnoki Olaj, Paks, címvédés, Rajczi Péter, Bajzát Péter, eltiltás, MLSZ, Pintér Attila, PMFC, foci, Torghelle, távozik, kispest, Honvéd, Ferencváros, OTP Bank Liga, Kaposvár, döntetlen, Fradi, terrorelhárítók, rajtaütés, Szeged, sikkasztás, Elektro-Technik Kft, börtön, futball, 6-os főút, betegszállító, baleset, kvalifikáció, farkas bálint, judo, liverpool, kosárlabda, mba, Lee Nailon, dzsúdó, sztárok, paks, jótékonyság, árverés, NBI, ZTE, Prukner László, olimpia, kajak, kenu, vb, london, érem, cselgáncs, csokonyai, kiesett, magyar, celgáncs, gáspár, kajak-kenu, aranyérem, győzelem, sport, döntő, rajt, kvóta, Jefferies, Paulo Sergio, Kis Károly, Hearts, Zoran Martic, Körmend,
|
|