Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A püspök maga hajtotta a fogatot
NapiászOnline/Ouest-France/Zs. A.
2011. május 17., kedd 13:20
Vannes, francia város püspöke a legújabb franciaországibeli lovas zarándokutat szamarakkal és paripákkal avatta fel. Centène tiszteletes maga hajtotta a szamara által húzott kocsit.

„Ha fogatot hajtok, általában tüzesebb állatokat fogok be. Emellett természetesen nagyon szeretek lovagolni is” - nyilatkozott Centène tiszteletes. Egy kicsi falucska (Sainte-Anne-d’ Auray) vasárnapi miséje után a pap elfoglalta a helyét a csacsi vontatta fogat bakján. Pár méter megtétele után leparkolta a fogatot a zarándokúton résztvevő lovasok mellé. A helyi templom főterére gyűlt jó pár hívő ezután figyelemmel követhette, hogyan kezdi meg az új zarándokút első felvonását a lovassereg.

Tegnap huszonöt lovas indult neki a tervezett harminc kilométernek. Az összesen három felvonásból álló nagy zarándokutat három év alatt szeretnék megtenni a hitbuzgók - persze nem folyamatos menetben. Idén csak tizennégy nap vár a fáradhatatlanokra. A végső cél, Lourdes városának elérése 2013-ban várható. „Szeretnénk minden istentisztelőt lóhátra, vagy bakra ültetni, hogy az állatokkal együtt fedezhessék fel a Krisztus által kikövezett út szépségeit” - mondta a zarándokút egyik kezdeményezője.

Ragyogó napsütésben, Centène tiszteletes áldásával vágott neki a csapat a menetnek. A résztvevők remélik, hogy a hosszú élet titka az áhítatos zarándokút. Már csak azt sajnáljuk, hogy nem minden vallásos magyar engedheti meg magának a ló,- vagy akar szamártartást.

(Ouest-France, 2011. 05. 16.)

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier