Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A szakszervezetisek is jól járnának
rtlhirek.hu
2009. oktober 10., szombat 09:01
Nemcsak a menedzserszerződéssel dolgozó MÁV vezetőknek, de a vasutas szakszervezetek vezetőinek is 10 millió forint feletti végkielégítés járna, ha felmondana nekik a társaság - tudta meg a Magyar Nemzet. Magas, egy millió forint feletti bérük, és a hosszú munkaviszonyuk a magyarázata az esetleges nagy összegű végkielégítésnek.

„Olyan tíz millió körül biztos kapnék” - Bárány Balázs szakszervezeti alelnök elismerte, nagy végkielégítést kapna, ha a MÁV elbocsátaná. Nem ő az egyetlen. A Magyar Nemzet tudomása szerint több olyan szakszervezeti vezető van, aki magas keresete miatt milliós végkielégítéssel távozna. „Ezt a törvény szabályozza, úgyhogy ezt semmifajta függő helyzet nem eredményezheti, ezt törvény szabályozza, nem fogjuk a munkáltató talpát nyalni” – mondta Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke. A többmilliós MÁV-os végkielégítések napok óta téma. Egy hete derült ki, hogy két elbocsátott MÁV vezető 85, illetve 59 millió forintot kapott, a vasút szerint jogszerűen. A szakszervezetek saját pénzükről ugyanezt mondják, de szerintük a menedzseri pénzeket nem lehet összehasonlítani az ő juttatásaikkal. „Azok menedzserszerződések, ezek pedig a szakszervezetnek és a munkáltatónak a Munka Törvénykönyve alapján létrejött megállapodásai” - mondta Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke. A szakszervezeti vezetők főosztályvezetői fizetést kapnak, ami most körülbelül bruttó egymillió forint. Végkielégítésük a Munka Törvénykönyve szerint fizetésük akár hatszorosa is lehet aszerint, hogy mióta dolgoznak a cégnél.

De ezzel még nincs vége. A MÁV-nál élő kollektív szerződés alapján is kapnak majdnem ugyanakkora pénzt. A példa kedvéért: ha valaki egymilliót keres, és több mint 20 éve dolgozik a MÁV-nál akkor a Munka Törvénykönyve szerint 5 millió forint végkielégítés illeti meg. A kollektív szerződés alapján is kap juttatást, fizetése négyszeresét, így összesen kilenc millió forint jár neki, ha elbocsájtják a cégtől.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier