Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A természet kihívásával kell Bőcsnek megbirkóznia
masport
2010. május 19., szerda 11:11
Homokzsákpakolásban nevezett be Bőcs település a 20. Kihívás Napjára, hiába készültek a szervezők érdekes programokkal, az eső keresztülhúzta számításaikat.

,,A települést kettévágta a Hernád áradása" - mondta Szegedi Lászlóné, a kihívás napi programok bőcsi szervezője. ,,Ha sok eső esik, olvad a hó, vagy Szlovákiában megnyitják a víztározókat, Bőcsöt elönti a Hernád. Úgy hallottam, hogy Szlovákiában három víztározót nyitottak meg, mert megteltek, ráadásul rengeteg eső is esett" - tette hozzá Szegedi Lászlóné, aki azt is elmondta, hogy a majd 3000 lelkes településen sokan segítenek az árvízvédelemben, mindenki ott, ahol tud.

,,A homokot a férfiak szállítják ki a töltésre, a lakosok váltva tömik a homokzsákokat, az iskola konyháján dolgozók pedig készítik a szendvicseket, hogy legyen elég energia a munkához."

Bőcs tavaly vett részt először a Kihívás Napján, amelyet annyira élveztek a településen élők, hogy erre az évre még színesebb programokkal készültek. Ezeket nem hagyják veszni. Amennyiben a viszonyok megengedik, egy későbbi időpontban a játékos feladatokat is végigcsinálják.  Azért két programot megtartanak. ,,Jógát és tornát szervezünk estére, amelyen részt vehetnek lakosaink, amennyiben lesz még rá energiájuk" - fejezte be Szegedi Lászlóné.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier