Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A tiltás ellenére mégis tüntetnek a Devecseriek
MTI
2010. november 18., csütörtök 09:20
Az iszapkatasztrófa károsultjai péntek reggel 8 órára tervezik a kormány vörös iszap katasztrófa intézkedései ellen szervezett tüntetést.

Az esemény főszervezője, Csenki Géza szerint akkor is megtartják a demonstrációt, ha azt a rendőrség nem engedélyezi, hiszen már nincs veszítenivalójuk. A tüntetés célja az lenne, hogy az eddig befolyt adományokból végre a károsultak is lássanak egy keveset, hiszen saját elmondásuk szerint eddig csak csekély segélyekhez jutottak hozzá.

Csenki Géza elmondta, hogy a demonstráció bejelentését követően a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság engedélyezte a felvonulást, majd mégis visszavonta az engedélyt. A Devecseriek azonban úgy vélekednek, hogy mivel már semmi veszítenivalójuk nincs, azt se bánják, ha vízágyúkkal próbálja meg a rendőrség visszatartani őket.

A szervezők körülbelül ötszáz résztvevőre számítanak, akikkel a tervek szerint lefoglalják majd a 8-as főút Budapest felé vezető szakaszát nagyjából fél kilométer hosszan.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier