|
A timföldgyár újraindítását követeli a VDSZ elnöke
NapiászOnline
2010. oktober 11., hétfő 10:58
Kormánybiztos irányítása mellett az ajkai timföldgyár termelésének haladéktalan újraindítását követeli Székely Tamás, a magyar vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke
Az országos elnök üdvözli a miniszterelnök döntését, amely szerint a munkahelyek megtartása legalább annyira fontos most, mint a tragédia következményeinek felszámolása és a károsultak helyzetének mielőbbi rendezése. Mint ismert, a vegyipari ágazat országos szakszervezete az elmúlt napokban minden lehetséges fórumon óvta a döntéshozókat attól, hogy végleg leállítsák a termelést a timföldgyárban, mert ezzel az ökológiai katasztrófa mellett humán katasztrófát is előidéznek a térségben.
A gyár végleges bezárása ugyanis közvetlenül és közvetve összesen 10 ezer ember megélhetését veszélyeztetné. Székely úgy véli, a néhány napja tartó termelési szünet már eddig is nagy kárt okozott az ágazatban, s ahhoz, hogy a leállásnak ne legyen visszavonhatatlanul káros gazdasági következménye, azonnal meg kell kezdeni a munkát. Az országos szervezet ezt az első pillanattól hangoztatta, de nem a Mal Zrt. megmentése miatt, hanem az ott dolgozók érdekében.
A VDSZ attól tartott, hogy azoknak, akiknek most nincs otthonuk, a gyár bezárása miatt esetleg a jövő hónaptól már fizetésük sem lesz. Az elnök szerint most az idő a legfontosabb tényező, ezért a cég élére ki kell nevezni egy kormánybiztost, akinek az irányításával azonnal újraindulhat a termelés. Ezzel az intézkedéssel megszűnhet a megélhetési bizonytalanság miatt kialakult félelem a térségben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vörösiszap, állami kárenyhítés, albérlet, bérlők, Somló-hegy, borvidék, veszélyben, katasztrófavédelem, tűzoltóság, egységesítés, iszap katasztrófa, demonstráció, Devecser, MAL, kártérítési per, ítélet, Buszbaleset, Tiszapüspöki, karambol, gyerek, sérültek, turizmus, kolontár, devecser, iszap, katasztrófa, mentés, évforduló, emlék, tisztelgés, mal, Illés Zoltán, Mal Zrt, Ruttner György, Mal Zrt., MAL Zrt, iszaptározó, bírság, szennyezés, Simontornya, talajvíz, tisztítás, Iszapkárosultak, újjáépítés, hegyeshalom, horgásztó, Iszapömlés, költözés, alumínium, házak, átadás, Kolontár, károsultak, ház, mal zrt, kártérítés, per, baleset, áldozat, kamion,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|