Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A többség javulást vár Bajnai csomagjától
MTI
2009. április 23., csütörtök 11:00
A megkérdezettek 34 százaléka úgy véli, javulni fog az ország helyzete a Bajnai-csomag nyomán, míg 22 százalékuk szerint tovább romlik - derült ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelynek eredményéről csütörtökön kaptunk tájékoztatást.

A csomagtól kedvező hatásokat remélő 42 százalék jóval meghaladja a kormánypárti szavazók jelenlegi arányát, ugyanis a pártállásukban bizonytalanok közel fele és a Fidesz-tábor háromtizede is osztja ezt a véleményt, összességében azonban hatnak a szavazókra a pártpolitikusok érvei - olvasható a közvélemény-kutató által ezer ember megkérdezésével készített országosan reprezentatív felmérésben.

A relatív többség, 39 százalék viszont nem vár érdemi változást az új kormány beharangozott lépéseitől. Az emberek megosztottak abban a kérdésben, hogy az intézkedések megvalósulása enyhíteni fogja-e a gazdasági válság magyarországi hatásait: 42 százalék szerint igen, míg 49 százalék szerint nem.

A kutatás kiterjedt a csomag egyes elemeinek népszerűségének vizsgálatára is. E szerint az állami vállalatvezetők fizetésének és a kormánytagok bérének csökkentése, a devizahitelesek megsegítése, valamint a személyi jövedelemadó mértékének csökkentése talált a leginkább kedvező fogadtatásra a lakosság körében.

A megkérdezettek inkább helyeslik a munkáltatói járulék 5 százalékkal való csökkentését (3,6-os átlag), illetve bizonyos forgalmi cikkek jövedéki adójának 5-6 százalékkal való emelését (3,4) - derült ki a Szonda Ipsos értékeléséből.

A viszonylag népszerűtlen intézkedések közé tartozik a 13. havi nyugdíj eltörlése, a MÁV állami támogatásának, a gáz- és távhőtámogatás mértékének csökkentése, valamint az ingatlanadó bevezetése (2,3-2,4-es átlagok). A családi pótlék összegének befagyasztása, a GYED időtartamának csökkentése, a nyugdíjkorhatár emelése és a szocpol eltörlése egyértelműen és az érintettségtől szinte függetlenül elutasítást váltanak ki a közvéleményből (1,7 és 1,9 közötti átlagok) - közölte a Szonda Ipsos.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier