Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A VEKE szerint trükközik a BKV
2008. március 25., kedd 10:00
Trükközéssel próbálja megvalósítani a BKV a 10 százalékos járatritkítást, két ütemben öt-öt százalékos teljesítménycsökkenést javasolnak majd - állítja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közleményében.
A civil szervezet arra kéri Demszky Gábor főpolgármestert, hogy a főpolgármesteri kabinet keddi ülésén ne támogassa a teljesítménycsökkentést tartalmazó Paraméterkönyvet.
 
A VEKE úgy tudja, hogy a BKV számításai szerint 6 milliárd forint megtakarítást hozó tervezet két, 3 milliárd forintos ütemre bomlana szét, amelyeket néhány hónap eltéréssel vezetnének be. A közlekedési egyesület továbbra is fenntartja korábbi véleményét: eszerint a járatritkításokkal a látszólagos megtakarítások helyett kizárólag kevesebb utast, több autót, több dugót és több környezetszennyezést lehet elérni.
 
A civil szervezet szerint a BKV még egyszer sem tudta bemutatni, hogy a bevételekre milyen hatást gyakorol a Paraméterkönyv. A VEKE úgy látja: elképzelhető, hogy a jegybevételek és az állami támogatások csökkenése nagyobb kiesést okoz, mint amennyit a költségcsökkentéssel megtakarítanak.
 
A VEKE közleményében emlékeztet arra is: a témában rendezett fórumokon egyértelművé vált, hogy a budapestiek és az agglomeráció utasai is elutasítják a járatritkítási szándékokat. Ezért azt kérik Hagyó Miklós főpolgármester-helyettestől, hogy vegye figyelembe a BKV utasainak akaratát és álljon el a teljesítménycsökkentés szándékától.
 
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier